Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Nagy küzdelmet, de kevés helyzetet hozott a Vidi II vasárnap délelőtti bajnokija a Komárom ellen, melyet csapatkapitányunk távoli gólja döntött el.


1-0(1-0)
Komárom VSEMOL Fehérvár FC II:
Dala -- Kojnok, Babos Bence (Balogh 87), Molnár, Horváth (Ambach Arnold 74), Tóth Tamás Vid (Cserkuti-Németh 87), Urbán, Menyhárt (Csepregi 54), Pető Milán, Berekali, Gyenti
Komárom VSE:
Bánfalvi -- Simigla (Gelencsér 76), Köles, Molnár, Maka (Tóth 46), Horváth, Sandal, Peszmeg, Nagy, Szabó (Füredi-Ollé 76), Hajnal (Juhász 50)
NB III-as csapatunk a Komárom együttesét látta vendégül vasárnap délelőtt 11-kor. Imrik László vezetőedző ezúttal az alábbi tizenegy játékosnak szavazott bizalmat a kezdőben: Dala - Gyenti, Urbán, Kojnok, Berekali - Pető, Molnár, Horváth - Babos, Tóth, Menyhárt.
A vendégek kezdték veszélyesebben a találkozót, nem telt el egy perc, amikor egy szabadrúgást követően Simigla fejelt közelről a kapunkba, a partjelző azonban lest jelzett, így maradt a 0-0. A folytatásban nagy küzdelem zajlott a pályán, a kapuk nem forogtak veszélyben. A 25. percben Horváth Barnabás tekert 22 méterről kapura, de Bánfalvinak nem okozott gondot a védés. A 36. percben csapatkapitányunk, Molnár Csaba vette célba a vendégek kapuját 25 méterről, a labda egy védőn megpattant, ez becsapta a kapust, a játékszer pedig gond nélkül jutott a kapuba (1-0).
A második félidőben többet birtokolta a labdát a komáromi csapat, de komoly gólhelyzetig nem jutottak el a vendégek, védelmünk végig stabil és fegyelmezett volt. Gólszerzési lehetőség előttünk sem adódott ebben a játékrészben, a csereként pályára lépő Ambach fejjel és egy távoli lövéssel kísérletezett, de mindkét alkalommal célt tévesztett.
A Vidi II jövő héten a listavezető Tatabánya otthonába látogat.
Juhász Roland távozik a Viditől
2023. Szeptember 22.
A Fehérvár FC hivatalos közleménye.
Kiestünk a kupából
2023. Szeptember 16.
1-0-ra nyert az ESMTK
Ellenfél-les: Az ESMTK ellen lép pályára csapatunk szombaton
2023. Szeptember 15.
15:00 órakor lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.
Bartosz Grzelak: "Biztos, hogy 100%-os erőbedobásra lesz szükségünk"
2023. Szeptember 15.
Csapatunk ESMTK elleni idegenbeli MOL Magyar Kupa-mérkőzése szombaton 15 órakor kezdődik.
Edzőmeccs a Kozármisleny ellen
2023. Szeptember 07.
2-1-re nyertek a vendégek Sóstón.
Horváth Barnabás: "Itthon szeretnénk tartani a 3 pontot vasárnap a Komárom ellen"
2023. Március 03.
NB III-as csapatunk egyik alapemberét, Horváth Barnabást - aki ősszel félpályáról lőtt gólt a Komáromnak - arról kérdeztük, milyen találkozóra számít vasárnap délelőtt.


















