Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A hosszabbításban betaláló szélsőnk szerint csapatként teljesítettünk jól védekezésben és támadásban is.

"Az elmúlt időszakban nem úgy sikerültek az idegenbeli mérkőzéseink, ahogy terveztük, így ma a legfontosabb egyértelműen a három pont megszerzése volt. Örülök a gólomnak is, a végén sikerült Buduval kettő az egyben befejezni a kontrát, sokkal fontosabb volt azonban, hogy csapatként jól teljesítsünk védekezésben és támadásban egyaránt. Ez sikerült, aminek köszönhetően sikerült javítanunk a kisvárdai vereség után és megszereznünk az első idegenbeli győzelmünket. Ez a csapat önbizalmának is jót tesz, mostantól pedig arra koncentrálunk, hogy jövő szombaton, a Mezőkövesd ellen győzelemmel zárjuk az évet" - értékelt az MTK elleni 2-0-s siker után a második gólunkat szerző Ivan Petrjak.

Csapatszinten a Vidi zárt a legmagasabb InStat-indexszel, négy játékosunk került be a forduló legjobb 20 futballistája közé.

A két vezetőedző értékelte az MTK-MOL Fehérvár FC bajnokit.

Kodro és Petrjak góljaival nyertünk a fővárosi kék-fehérek vendégeként.

Meglepetést okozna és nyerni szeretne a szombati bajnokin az MTK Budapest vezetőedzője.

Csapatunk MTK Budapest elleni idegenbeli mérkőzése szombaton 19:30-kor kezdődik.

A 43 esztendős játékvezető legutóbb szeptemberben vezetett nekünk NB I-es bajnokit.