Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Mindkét együttes sok helyzetet alakított ki, a mieink a 89. percben büntetőt hibáztak, 1 ponttal tértünk haza a fővárosból.



(0-0)

Kelen SC:
Zima -- Kertai, Borbély (Lustyik 62), Babinszky, Kádár (Egyed 77), Wild, Pintér, Tímári, Soós, Erdei, Lipcsei
MOL Fehérvár FC II:
Dala -- Bihari (Nádudvari 26), Tóth, Rónaszéki, Dénes (Menyhárt 66), Babos Bence, Tóth Bence, Horváth, Berekali, Tóth Tamás Vid (Singh 66), Papp
Második csapatunk a vasárnapi Albánia - Magyarország vb-selejtező miatt ezúttal szombaton lépett pályára, méghozzá az újonc Kelen SC otthonában. Szalai Tamás vezetőedző dolgát továbbra is sérülések nehezítik, két fiatal játékosunk, Fodor Péter és Kovács Bence pedig a válogatottakban szerepelnek, előbbi az U19-es magyar válogatottban, míg Kovács az U18-as szlovák nemzeti csapatban.
Bátran kezdtük a meccset, Tóth Tamás Vid már az 5. percben megszerezhette volna a vezetést, de ziccerét védte a Kelen SC kapusa, a kipattanót pedig a felső lécre lőtte Tóth. A túloldalon is nagy helyzetet láthattunk, de Berekali az utolsó pillanatban remekül vetődött Tímári lövésébe, megmentve ezzel csapatunkat a góltól. A 13. percben Borbély ziccerét védte bravúrral Dala.
A 21. minutumban Berekali lőtt 23 méterről, nagy erővel kapura, Zima a léc alól piszkálta ki a labdát. Tíz perccel a szünet előtt Soós fordult le védőjéről, majd 15 méterről kapura lőtt, Dala ismét nagyot védett. A félidő utolsó lehetősége előttünk adódott, Dénes Csanád Vilmos 22 méteres bombáját védte a hazaiak kapusa.
A második félidő hatalmas Vidi-helyzettel kezdődött, szép játék végén Tóth Bence lőtt kapura, de Zima jó ütemben vetődött ki a kapujából és menteni tudott. A 61. percben Soós két csel után 15 méterről a bal kapufát találta telibe. A 89. percben Papp Milánt rúgták fel a 16-oson belül, a megítélt büntetőt a sértett végezte el, de a hazaiak kapusa megérezte az irányt és kivédte a büntetőt, így maradt a gól nélküli döntetlen.
Második csapatunk legközelebb jövő héten vasárnap délelőtt az ETO Akadémiát látja vendégül.

Michael Boris és Dombi Tibor nyilatkozott a lefújás után.

A mérkőzést végigjátszó dán hátvédünk, Kasper Larsen értékelt a DVSC elleni 1-0-s vereséget követően.

Kilenc év után szenvedtünk ismét vereséget a DVSC otthonában.

Utánpótlás-sportigazgatónk elárulta honlapunknak, hogyan sikerült a felkészülés a Vidi utánpótlás-csapatainak és milyen szezonra számít.

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában szombaton 18:15-kor lépünk pályára.

Csapatunk debreceni bajnoki mérkőzése szombaton 18:15-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.