Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Csapatunk debreceni bajnoki mérkőzése szombaton 18:15-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/30105_UAbxn2G1dk.jpg)
"Mindig nehéz edzőváltás után lévő csapat ellen játszani, ilyenkor mindig motiváltabbak a játékosok és nehezebb arra is felkészülni, hogy milyen játékot akar majd játszani az ellenfél. Figyelnünk kell a védekezésben az alapelveinkre, a labdás játékunknál pedig gyorsnak kell lennünk. A Debrecennek egy nappal több ideje volt a pihenésre, de mi is frissek vagyunk és a sűrű menetrend közepette várható néhány változás is a kezdőcsapatunkban. Szeretnénk jó mérkőzést játszani, sok helyzetet kialakítani, mindenki maximálisan erre a meccsre összpontosít, ezt követően pedig két nap pihenőt kapnak majd a játékosok, hiszen hetek óta heti két mérkőzést játszottunk. A céljaink világosak, ebben a szezonban is ki kell jutnunk az európai porondra, ehhez pedig a lehető legtöbb pontot kell gyűjtenünk. Szeretem a statisztikákat, tudom, hogy a Vidi közel kilenc éve veretlen Debrecenben, az a célunk, hogy ez a szombat esti bajnoki után is így maradjon" - nyilatkozta a DVSC ellen szombaton 18:15-kor-kor kezdődő idegenbeli mérkőzés előtt vezetőedzőnk, Michael Boris.
![](_files/news/small/30120_kMRBKlXP7i.jpg)
Budu Zivzivadze teljesített a legjobban a földön megvívott párharcokban az OTP Bank Liga 7. fordulójában.
![](_files/news/small/30114_IgB8eFa0AG.jpg)
Michael Boris és Dombi Tibor nyilatkozott a lefújás után.
![](_files/news/small/30115_fq4AtBChZD.jpg)
A mérkőzést végigjátszó dán hátvédünk, Kasper Larsen értékelt a DVSC elleni 1-0-s vereséget követően.
![](_files/news/small/30112_1lRWtsVQ8K.jpg)
Kilenc év után szenvedtünk ismét vereséget a DVSC otthonában.
![](_files/news/small/30111_74H5u2ntTq.jpg)
Az OTP Bank Liga 7. fordulójában szombaton 18:15-kor lépünk pályára.
![](_files/news/small/30098_E1XHukK3rz.jpg)
A DVSC megbízott vezetőedzője a szombat esti bajnoki előtt elmondta, céljuk az, hogy utolérjék a Fehérvárt.