Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Ezúttal is bemelegítő programokkal várunk benneteket Sóstón!

Szombat este az MTK Budapest látogat hozzánk, a 20.30-kor kezdődő mérkőzés előtt, már 18.00-kor kezdünk bemelegítő programokkal a B-szektor mögötti külső területen, az Aréna Terasznál, ahol 3+1 sörakcióval várjuk azon szurkolóinkat, akik kapunyitás előtt a stadionnál szeretnének hangolódni a mérkőzésre.
A gyerekek a minifoci mellett megrohamozhatják Stoplit a közös fotókért, legnagyobb szurkolóvá festethetik magukat az arcfestőkkel és tetoválókkal, kellő lufit durrogtathatnak el, valamint a gyerekek és felnőttek egyaránt meglengethetik az óriás Vidi-zászlókat, amelyről képek is készülnek majd.

19.00 és 22.45 között a MOL Aréna Sóstón belül is több programmal várunk mindenkit a már megszokott gyereksarok területén:
Kipróbálhatod a kapura lövést eredeti meccslabdával, és (kizárólag pörgetés nélkül) csocsóban is összemérhetitek tudásotokat. 10-0 esetén mászni kell, tudjátok jól! Szintén kérhetsz arcfestést és tetoválást is, akkor is, ha már felnőtt vagy. A gyerekeket színezőkkel és lufikkal várjuk.

Amikor már mindenki rajtra kész, és elfoglaltad a helyed, várva, hogy a játékosok a pályára lépjenek, még Stopli és barátja fognak értékes ajándékokat sálágyúzni a szurkolóknak!
A Vidi Múzeum várja az érdeklődőket
Klubunk jubileumi, Vidi80-as kiállítása megtekinthető a Vidi Múzeumban, ami mindenképp kötelező kirándulás egy Vidi-szurkolónak!
Stadionbüfé
Az MTK Budapest elleni mérkőzésen a büfék üzemelni fognak, készpénzzel és bankkártyával is tudtok fizetni - ez utóbbit javasoljuk. A 2021/2022-es szezonban a MOL Aréna Sóstóban is bevezetésre kerül a fesztiválokról, vagy éppen a Puskás Arénából, a válogatott meccsekről jól ismert RePohár-rendszer, amelynek lényege, hogy a rengeteg feleslegesen keletkező műanyag hulladék helyett újrafelhasználható poharakban szolgálják ki szurkolóinkat a büfés kollégák.
Újdonság, hogy a stadionon belül, a D1 szektor fölött lévő rendezvényterasz először kerül megnyitásra, itt a Dreher különleges meggysörét is megkóstolhatjátok!
InStat: Makarenko az 5. forduló legjobbjai között
INSTAT @ 2021. Augusztus 31.
Ukrán középpályásunk eddig mindhárom mérkőzése alapján bekerült az álomcsapatba.
Jevhen Makarenko: "A legfontosabb az, hogy győzni tudtunk"
2021. Augusztus 28.
Középpályásunk értékelése az MTK elleni mérkőzés után.
Szabics Imre: "Igazi csapatépítő heteken vagyunk túl"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2021. Augusztus 28.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - MTK Budapest bajnokit.
Kodro első meccsén duplázott, legyőztük az MTK-t
TUDÓSÍTÁS @ 2021. Augusztus 28.
A vendégek vezettek a szünetben, új igazolásunk azonban hat perc alatt két gólt szerzett a második játékrészben, 2-1-re nyertünk.
Giovanni Constantino: " Tiszteljük az ellenfelet, de győzni megyünk Fehérvárra"
ELLEN-ÉRV @ 2021. Augusztus 28.
Az Újpest ellen megnyert bajnoki után érkezik az MTK a MOL Aréna Sóstóba.
Pintér Csaba vezeti a szombati bajnokit
2021. Augusztus 28.
A 43 éves spori legutóbb áprilisban dirigált Vidi-meccset.



















