Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Ukrán középpályásunk egymás után kétszer a legjobbak között, Dárdai góllal és gólpasszal jelentkezett.
Az OTP Bank Liga 4. fordulója után is elkészítette szokásos statisztikai elemzését az InStat, figyelembe véve természetesen azt, hogy a Ferencváros elhalasztotta a Puskás Akadémia elleni bajnokiját.
Az adatokból kiderült, hogy csapatszinten a Vidi-játékosok hozták a legmagasabb InStat-átlagot a Kisvárda elleni 2-1-es győzelem során (249), köszönhetően többek között a hatékonyan megnyert párharcoknak (53%, 91 sikeres párharc). A hatékony védekezés mellé remek labdaszerzési arány is párosult, hiszen 76 kisvárdai átadást csíptek el játékosaink, a hétvége második legjobb csapata ebből a szempontból “csak” 64 labdát szerzett (a Gyirmót a Mezőkövesd ellen).
Ami a játékosok egyéni adatait illeti, a forduló álomcsapatában ezúttal is ott van Jevhen Makarenko, illetve a jobb oldali középpályások közül a legjobb teljesítményt a gólt és gólpasszt jegyző Dárdai Palkó nyújtotta, de a hétvége legjobb 20 játékosa között ott van Budu Zivzivadze és Rus Adrián is.
Az OTP Bank Liga 4. fordulójának álomcsapata az InStat-értékek alapján (4-2-3-1-es felállásban):
Hársfalvi András (Gyirmót, 270-es InStat-érték) - Farkas Dániel (Mezőkövesd, 271), Nikola Serafimov (ZTE, 290), Korhut Mihály (DVSC, 342), Matheus Leoni (Kisvárda, 267) - Jevhen Makarenko (MOL Fehérvár FC, 287), Dusan Pantelic (Bp. Honvéd, 273) - Dárdai Palkó (MOL Fehérvár FC, 294), Emir Halilovic (ZTE, 276), Nagy Dominik (Bp. Honvéd, 345) - Nenad Lukic (Bp. Honvéd, 304)
Első gólunk szerzője értékelte a Kisvárda elleni győzelmünket.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Kisvárda Master Good bajnokit.
Zivzivadze az első félidő végén, Dárdai a 75. percben talált be, Mesanovic a legvégén szépített. Stopira a 51. percben, Fiola a hosszabbításban kapott pirosat.
Szombati ellenfelünk vezetőedzője több nehéz időszakkal számol a meccsen.
Szombaton 18:15 órakor a Kisvárdát fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.
A 37 éves sporival legutóbb áprilisban találkoztunk.