Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Kisvárda Master Good bajnokit.

Szabics Imre:
“Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Az első félidőben játékban múltuk felül a Kisvárdát, a második játékrészben pedig akarati tényezőkben nőttünk föléjük. A csapat ma olyan teljesítményt tett le az asztalra, amelyre nagyon büszke lehetek.“
A sajtótájékoztatón a sajtó képviselői rákérdeztek Stopira kiállítására is.
“Soha nem foglalkozom a játékvezetőkkel, most sem szeretnék, mert ez átragadna a játékosokra. Mióta itt dolgozunk, minden héten különböző dolgokkal kell megküzdenünk, de megoldásorientált embereknek tartom magamat és a stáb tagjait is, ezt szerintem érzékelik a keret tagjai. Talán ebből is ered, hogy emberhátrányban szenzációsan leszervezték belülről, hogy hogyan tudjuk levédeni a saját kapunkat, ráadásul kontrákat is tudtunk a labdaszerzésekből vezetni.”

Joao Janeiro:
"Jó és érzelemdús meccs volt, amit sajnos elveszítettünk. 40 percig jobbak voltunk az első félidőben és voltak lehetőségeink a másodikban is, mégsem szereztünk pontot. Sok labdát vesztettünk, taktikai hibákat is vétettünk, de a játékosok mindent megtettek. Az volt az érzésem, hogy ha 200 percig játszunk, akkor sem tudunk több gólt szerezni. Egy kontra döntötte el a találkozót, de ez benne van a fociban, dolgozunk tovább."
InStat: Dárdai és Makarenko a 4. forduló álomcsapatában
2021. Augusztus 24.
Ukrán középpályásunk egymás után kétszer a legjobbak között, Dárdai góllal és gólpasszal jelentkezett.
Budu Zivzivadze: "A gólom után óriási érzelmek törtek elő belőlem"
2021. Augusztus 21.
Első gólunk szerzője értékelte a Kisvárda elleni győzelmünket.
Emberhátrányban is legyőztük a Kisvárdát
TUDÓSÍTÁS @ 2021. Augusztus 21.
Zivzivadze az első félidő végén, Dárdai a 75. percben talált be, Mesanovic a legvégén szépített. Stopira a 51. percben, Fiola a hosszabbításban kapott pirosat.
Joao Janeiro: "Keményen kell dolgoznunk, ahogy eddig"
2021. Augusztus 21.
Szombati ellenfelünk vezetőedzője több nehéz időszakkal számol a meccsen.
Szabics Imre: "Itt az ideje elkezdeni hármasával gyűjteni a pontokat"
2021. Augusztus 20.
Szombaton 18:15 órakor a Kisvárdát fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.
Berke Balázs vezeti a Kisvárda elleni bajnokit
2021. Augusztus 20.
A 37 éves sporival legutóbb áprilisban találkoztunk.



















