Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A legutóbbi szezonban ugyan feljutó helyen végzett az FC Orenburg, azonban nem kapott licenszet az élvonalra a csapat.

Vasárnapi ellenfelünket 45 évvel ezelőtt, 1976-ban alapították. Az első években Gazovik néven szerepelt a csapat alacsonyabb osztályú szovjet versenysorozatokban, majd 1989-ben Progress Orenburg lett az együttes új neve. Egészen 2010-ig csak alacsonyabb osztályú bajnokságokban vett részt a kék-fehér klub, ekkor jutott fel az orosz második ligába, ahol a következő években az egyik meghatározó együttessé nőtte ki magát.
2016-ban magabiztosan nyerte meg a másodosztályú bajnokságot, így története során első alkalommal vehetett részt az orosz élvonal küzdelmeiben a 2016/2017-es idényben. Az első élvonalbeli szezonját a 16 csapatos bajnokságban a 13. helyen zárta, így osztályozót kellett játszania, amit viszont két 0-0-ás döntetlent követően büntetőpárbajjal elvesztett a másodosztályú SKA-Khabarovskkal szemben, így a 2017/2018-as szezont újra a második ligában töltötte az FC Orenburg. Ezt a bajnokságot ismét megnyerte a csapat, így a 2018/2019-es idényt újfent a legjobbak közt kezdhette el. Története legjobb bajnoki szereplése volt ez az idény az Orenburgnak, hiszen a bajnokságot a 7. helyen fejezte be, mindössze 3 pont hiányzott a 6. helyhez, amely már nemzetközi kupaszereplést ért volna.

A csapat hazai mérkőzéseit átlagban 5000 néző tekintette meg a helyszínen, ami ugyan több mint 50%-os növekedés volt az előző szezonhoz képest, de a 16 csapatos orosz élvonalban ez az átlagnézőszám csupán a 15. volt - az utolsó Anzsi Mahacskala bajnokijait átlagban 4500-an tekintették meg, míg a legtöbben a Zenit bajnokijaira voltak kíváncsiak ebben a szezonban, a szentpétervári együttes hazai mérkőzéseinek átlag nézőszáma 47.000 volt.
Egy évvel később nem sikerült megismételni jó bajnoki szereplését az Orenburgnak, utolsó helyen végzett a bajnokságban, így a 2020/2021-es idényben ismét a másodosztályban szerepelt. Annak ellenére, hogy a szezonban ezüstérmet szerzett a csapat és így a pályán kiharcolta az élvonalbeli indulás jogát, a 2021/2022-es idényben nem lesz ott az orosz élvonalban az FC Orenburg, ugyanis a stadionjukban különböző hiányosságokat fedezett fel az orosz szövetség, így nem kapta meg a klub az élvonalhoz szükséges licenszet.

Vasárnapi ellenfelünk keretének összértéke közel 12 millió euró. A csapat legértékesebb játékosa a 29 éves ukrán középpályás, Oleksandr Noyok, az ő becsült értéke 1,2 millió euró, azonban kicsi az esély arra, hogy vasárnap pályára lép ellenünk, ugyanis július 1-jétől a fehérorosz Rukh Brest csapatához igazol.
Az FC Orenburg elleni felkészülési mérkőzésünk vasárnap délelőtt 11-kor kezdődik - a tervek szerint 2x60 percet játszanak a csapatok - a találkozót a Bécsújhely melletti Eggendorfban rendezik meg zárt kapuk mögött, így arra kérünk minden szurkolót, hogy ne induljon útnak, mert a mérkőzés helyszínére nem engednek be nézőket! Honlapunk természetesen ezúttal is élő szöveges közvetítéssel jelentkezik a találkozóról, a meccs után pedig részletes tudósítást olvashattok, valamint a találkozó góljait és a legjobb képekből összeállított galériát is megtekinthetitek!
A zárt kapus mérkőzés helyszínéül szolgáló Eggendorf a bécsújhelyvidéki járás közel 5000 fős települése, amelynek lakosságszáma 1961 óta a háromszorosára duzzadt. A csapat bad waltersdorfi szállásától 98, Székesfehérvártól 214 kilométerre fekvő kisváros csapata egyébként az ötödik liga keleti osztályában szerepel. Ellenfelünk, az FK Orenburg csapata egészen Ázsia és Európa határáról repült el idáig edzőtáborba, nagyjából 560 000 lakosából a 2010-es népszámlálás szerint 444 470 orosz, 41 451 tatár, 10 796 kazah és 10 502 ukrán is található, egyéb népcsoportok mellett. A város öt évig, 1920 és 1925 között a Kirgiz (későbbi nevén Kazah) Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa volt, majd később a Szovjetunióban a földgázipar egyik központja lett. Az Urál folyó mentén fekvő Orenburg a térség kulturális és adminisztratív központja is.
A Vidi II 2021/2022-es szezonja számokban
2022. Június 19.
Statisztikai cikkünkből többek közt az is kiderül, hogy ki játszotta a legtöbb NB III-as bajnokit a szezonban, ki volt a legidősebb és legfiatalabb játékosunk és kinek volt a legjobb meccs/gól átlaga.
Kétnapos táborral búcsúztatta a szezont Tehetség Központunk
2022. Június 19.
Az öt együttműködő Körzet Központból kiválasztott legügyesebb U-11-es játékosok vettek részt a kétnapos táborozáson.
Edzőmérkőzés Dunaújvárosban
2022. Június 16.
Június 24-én, 17:00 órakor lépünk pályára NB III-as ellenfelünk otthonában.
Zivzivadze és Kodro válogatottja is csoportja élén áll a Nemzetek Ligájában
KÜLFÖLDI VÁLOGATOTTAK @ 2022. Június 16.
A Nemzetek Ligája 4. fordulójában is érdekeltek voltak a Vidi külföldi válogatottjainak csapatai.
Sallói István gyors reakciója az EKL-sorsolásra
2022. Június 15.
Július 21-én és július 28-án lépünk majd pályára az azeri Gabala FK ellen.
Michael Boris gyors reakciója az EKL-sorsolásra
2022. Június 15.
Az azeri Gabala FK ellen lépünk majd pályára az Európa Konferencia Liga 2. selejtezőkörében.



















