Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A 28 éves védő a második nyári igazolásunk.

Örömmel jelentjük be, hogy Marcel Heister klubunknál folytatja pályafutását.
A 28 éves védő az elmúlt három szezont az FTC-nél töltötte, előtte játszott a Beitar Jerusalem, az NK Istra, az NK Zadar és a Hoffenheim II csapataiban is. Marcel Heister, aki Németországban született, de horvát felmenőkkel is rendelkezik, több mint 100 alkalommal lépett pályára a horvát és 70 alkalommal a magyar első osztályban.
"Örülök, hogy továbbra is Magyarországon folytathatom a pályafutásomat, a családommal nagyon megszerettük az országot. Külön köszönetet szeretnék mondani a MOL Fehérvár FC-nek azért, hogy hosszú távon számolnak velem. Bízom benne, hogy a következő időszakban sok szép fehérvári sikernek lehetek a részese. Alig várom, hogy bemutatkozhassak a Vidiben” - mondta Marcel Heister.
“Olyan válogatott szintű futballistát igazoltunk, aki tudja, hogy kell győzni. Ráadásul olyan poszton játszik, ahova mindig nagyon nehéz erősítést jelentő játékost hozni, márpedig ő ilyen. Nem indultunk nyerő helyzetből, mikor megkerestük, hiszen más klubokkal ellentétben csak a bajnokság végén vettük fel vele a kapcsolatot, miután bejelentették, hogy nem hosszabbít az előző klubjával. Nagyon komoly ajánlatokat utasított vissza és döntött úgy, hogy minket választ, aminek nagyon örülünk” - fogalmazott Kovács Zoltán sportigazgató.
Marcel Heister az 55-ös számú mezt viseli majd a Vidiben.
Sallói István gyors reakciója az EKL-sorsolásra
2022. Június 15.
Július 21-én és július 28-án lépünk majd pályára az azeri Gabala FK ellen.
Michael Boris gyors reakciója az EKL-sorsolásra
2022. Június 15.
Az azeri Gabala FK ellen lépünk majd pályára az Európa Konferencia Liga 2. selejtezőkörében.
EKL-sorsolás - azerbajdzsáni ellenfelet kaptunk
2022. Június 15.
Csapatunk ellenfele az azeri Gabala FK lesz az EKL második selejtezőkörében.
Válogatott: Újabb nagy bravúr, 4-0-ra nyertünk Angliában!
2022. Június 14.
A legendás 6-3-as győzelem óta először nyert válogatottunk Angliában, Fiola kezdett, Nego csereként állt be a 4-0-s siker alkalmával.
Európa Konferencia Liga: Hat csapatra szűkült a lehetséges ellenfeleink listája
2022. Június 14.
A Vidi az 1-es csoportba került a szerda délutáni sorsoláson. Izraeli, máltai, andorrai, fehérorosz, bolgár és azeri együttes lehet az ellenfelünk az EKL második selejtezőkörében.
Elbert András a MOL Fehérvár FC új kapusedzője
2022. Június 14.
A korábban 12 évig Kuvaitban dolgozó szakember az elmúlt három esztendőben az MTK kapusedzője volt.



















