Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A korábban 12 évig Kuvaitban dolgozó szakember az elmúlt három esztendőben az MTK kapusedzője volt.
Elbert András 1972. augusztus 28-án született Budapesten. Legnagyobb sikerét játékosként Kispesten érte el, ahol 1993-ban kerettag volt az aranyérmes Budapest Honvédban. Később több NB II-es együttesben is megfordult, majd viszonylag fiatalon, 28 évesen kezdett el edzőkösdni. A budapesti Goldball csapatánál pályaedzőként és kapusedzőként is tevékenykedett, 2006-tól pedig 12 éven át Kuvaitban dolgozott, ahol először gyerekekkel, később pedig felnőtt kapusokkal foglalkozott. Kuvaiti klubcsapatok mellett a kuvaiti futsal válogatott kapusedzőjeként is dolgozott. Három kapusa került be a felnőtt válogatott keretébe, további három kapusa pedig olimpiai válogatott lett Kuvaitban. Külföldi csapataival számos kupadöntőt vívott meg, melyek során Trónörökös-, és Ligakupa-győztes is lett. Rendszeresen részt vesz Európa legnagyobb kapusedzői konferenciáján, legutóbb néhány hete Portóban járt több magyar kollégájával együtt.
"Michael Borisszal két évet dolgoztam közösen az MTK-nál, az nagyon pozitív időszak volt az életemben, örülök, hogy ismét együtt dolgozhatunk. Két évet dolgoztam már az NB I-ben, így jól ismerem a Vidi kapusait is, de természetesen majd a közös munka alkalmával fogjuk teljesen megismerni egymást. 12 évig dolgoztam Kuvaitban, előtte Magyarországon a Goldballban kezdtem el edzősködni, kezdetben kapusedző és pályaedző is voltam, így nagyobb rálátásom van az edzői szakmára, de természetesen mindig is kapusedző szerettem volna lenni. Hiszek abban, hogy egy kapusedzőnek is folyamatosan képeznie kell magát, épp ezért szoktam rendszeresen részt venni különböző kapusedzői konferenciákon, ahol Európa legnagyobb klubjainak kapusedzőitől lehet tanulni. Izgatottan várom az új kihívásokat itt a Vidinél" - nyilatkozta honlapunknak csapatunk új kapusedzője.
Saját nevelésű játékosunk, aki élete első profi szerződését is a Vidiben írta alá, a következő szezontól ismét piros-kékben játszik!
Sem a csoportmeccsek során, sem az egyenes kiesésesz szakaszban nem vették be a Vidi kapuját az ellenfelek a rendes játékidőben.
A kontinensviadal előtti utolsó barátságos mérkőzéseken is pályára léphet középpályásunk.
Hátvédünk végig a pályán volt a rabati stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.
Június 12. és 18. között 15 korábbi és jelenlegi vezetőnk, stábtagunk és játékosunk született.
Kapusedzőnk célja, hogy kiegyensúlyozott, jó kapusteljesítményt láthassanak a Vidi-szurkolók. Bemutatkozó interjú Elbert Andrással.