hu en
2020. Október 03. 14:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: molfehervarfc.hu
Bolla Bendegúz: "Hazai pályán mindenképp győzni szeretnénk vasárnap este"

Védőnk szerint dominálnunk kell, de úgy, hogy közben hátul stabilak maradunk.

"A csütörtök esti EL-meccs után péntek délután edzettünk először, ekkor még érthető módon mindannyian rendkívül csalódottak voltunk a kiesés miatt. A tréning előtt az öltözőben átbeszéltük a belga meccsünket, megbeszéltük, hogy mik voltak azok a dolgok, melyekben hibáztunk. Most már azonban nem szabad keseregnünk, hiszen az rányomhatja a bélyegét a vasárnap esti bajnokinkra. A legutóbbi két nemzetközi meccsünkön nagy hangsúlyt helyeztünk a stabil védekezésre, ez közel 170 percig jól is működött. A bajnokságban azonban nekünk kell dominálnunk, gólokat kell szereznünk, de emellett hátul is stabilnak kell maradnunk. Az Újpest támadója, Simon Krisztián nagyon jó formában van, fontos lesz, hogy megfelelően védekezzünk ellene, azonban nem csak rá kell figyelnünk, hiszen több gólveszélyes játékosa is van a lila-fehéreknek. Hazai pályán mindenképp győzni szeretnénk vasárnap este" - nyilatkozta honlapunknak Bolla Bendegúz.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek