Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az igazán korán kelők a BATE - Vidi találkozó ismétlését is megtekinthetik a sportcsatornán.

2018 novemberében csapatunk bejutott az EL csoportkörébe, ahol a PAOK, a BATE és a későbbi EL-győztes Chelsea ellen léptünk pályára. A sorozat talán legemlékezetesebb meccsét a londoniak ellen játszottuk 2018. december 13-án a Groupama Arénában.
A mérkőzésen ugyan a vendégek szereztek vezetést, azonban az 56. percben már nálunk volt az előny - Nego káprázatos gólját aki látta, sosem felejti. A hajrában aztán a francia világbajnok Olivier Giroud egyenlíteni tudott, ám a 2-2-es döntetlennel végződő találkozó így is ott szerepel klubunk emlékezetes mérkőzései között, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy a későbbi EL-győztes dolgát nehezítettük meg. A csoportban egyedül mi tudtunk pontot rabolni a kék-fehérektől, és később is csak a Frankfurt ért el döntetlent az elődöntőben a Chelsea ellen.
A Vidi - Chelsea találkozót április 11-én, szombaton reggel 8:50-től ismétli a DigiSport 3, előtte pedig 6:55-től a BATE - Vidi találkozót nézhetik meg az igazán korán kelő Vidi-szurkolók!
Rus Adrián: "Örülök a győzelemnek, és annak is, hogy ismét sikerült kapott gól nélkül lehozni a 90 percet"
2021. Április 10.
Román válogatott védőnk értékelte az Újpest elleni sikerünket.
Szabics Imre: "Az első bajnoki győzelmet megszerezni különleges dolog"
2021. Április 10.
A két vezetőedző értékelte a Vidi - Újpest bajnokit.
Nikolics és Petrjak duplájával harmadszor is kiütöttük az Újpestet ebben a szezonban
2021. Április 10.
Immár Niko a legeredményesebb Vidi-játékos az Újpest FC ellen, több évtizedes rekordot döntött meg csapatkapitányunk.
Michael Oenning: "Nagyon fontos összecsapás lesz a szombati"
2021. Április 10.
Nem számít könnyű mérkőzésre a lila-fehérek német vezetőedzője.
Szabics Imre: "Ahogy minden mérkőzésen, ma is győzni szeretnénk"
2021. Április 10.
Szombaton 17:00 órakor az Újpestet fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.
Berke Balázsé a Vidi - Újpest
2021. Április 09.
Ebben a szezonban harmadszor vezet csapatunknak meccset a 37 éves spori.



















