Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a Vidi - Újpest bajnokit.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/27954_ZjiTHyNP7R.jpg)
Szabics Imre:
"Jó mérkőzést játszottunk az Újpest ellen, köszönöm az egész stáb munkáját és természetesen a játékosok hozzáállását, teljesítményét is. A MOL Fehérvár FC vezetőedzőjeként az első bajnoki győzelmet megszerezni különleges dolog. Örülök, hogy sok olyan dolgot sikerült a játékosoknak megvalósítaniuk, amiket az edzéseken gyakoroltunk. A játékosaim ma tökéletesen ráéreztek azokra a helyekre, ahol fel kell venniük a labdát, de az kicsit bosszantott, hogy sokszor eladtuk a játékszert. Az első félidővel elégedett vagyok, a második félidőnek azonban volt egy olyan szakasza, amikor nem voltam elégedett a játékunkkal. Következik a MOL Magyar Kupa elődöntője, annak a találkozónak az MTK az esélyese, mi azonban szeretnénk meglepetést okozni csütörtökön idegenben."
Michael Oenning:
"Először is gratulálok a Vidinek a mai győzelemhez, teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot a fehérvári csapat. Végig nagyon koncentráltan, összeszedetten futballozott mai ellenfelünk, ráadásul négy gólt kaptunk tőlük, a tények tehát magukért beszélnek. Nem szabad panaszkodnunk, el kell fogadnunk a Vidi mai remek teljesítményét. A vereségnek több oka is van, elsősorban a kulcsjátékosaink hiánya, akiket nem tudtunk megfelelően pótolni. Mindent megpróbáltam bevetni és mindenkinek lehetőséget adni, legfőképp azért, mert együtt nyerünk és együtt veszítünk. Nyilván nem szeretek kikapni, de a Vidi otthonában elfogadható a vereség."
![](_files/news/small/27961_4AfNHeUpDb.jpg)
Bolla, Rus, Musliu, Nego, Petrjak, Funsho és Budu lett tagja az álomcsapatnak.
![](_files/news/small/27955_OP8LsbJf9c.jpg)
Román válogatott védőnk értékelte az Újpest elleni sikerünket.
![](_files/news/small/27953_Pgfq7kWoaX.jpg)
Immár Niko a legeredményesebb Vidi-játékos az Újpest FC ellen, több évtizedes rekordot döntött meg csapatkapitányunk.
![](_files/news/small/27946_C8kwgsbShW.jpg)
Nem számít könnyű mérkőzésre a lila-fehérek német vezetőedzője.
![](_files/news/small/27945_hbqjwQ1mFY.jpg)
Szombaton 17:00 órakor az Újpestet fogadjuk a MOL Aréna Sóstóban.
![](_files/news/small/27948_Y6fMqUnh3I.jpg)
Ebben a szezonban harmadszor vezet csapatunknak meccset a 37 éves spori.