Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Ivan Petrjak és Funsho Bamgboye is kiemelkedően teljesített az elemzőcég számításai szerint.
Csapatunk remek második félidőt produkálva 4-1-re nyert a Pancho Arénában a Puskás Akadémia FC ellen szombaton. Az InStat ezúttal is elkészítette a hétvége folyamán a forduló részletes statisztikai elemzését. A 24. forduló után az az érdekes helyzet állt elő, hogy bár csapatunkból Ivan Petrjak (310-es érték) és Funsho Bamgboye (290) kapták a legjobb számokat, posztjukon volt olyan labdarúgó a fordulóban, akik a számok alapján jobb mutatókat hoztak, így ők ezúttal nem tudtak bekerülni az álomcsapatba. Ivan a 24. kör 4., Funsho pedig a 10. legjobb játékosa lett, ám Radó András és Cseri Tamás ezúttal megelőzte őket a balszélső, illetve a jobbszélső posztján.
Balhátvédünk, Stopira viszont a legjobbnak bizonyult ebben a pozicíóban, Lyes Houri pedig a második legjobb értéket kapta védekező középpályásként, így ők ott vannak a legjobb 11-ben. Említésre érdemes még Pátkai Máté teljesítménye is, aki nem kevesebb, mint 15 átadást csípett el (egyet az ellenfél térfelén), ezzel a kategória legjobbja lett a múlt héten, Kovács István pedig holtversenyben a legtöbb kulcspasszt adta szombaton csapattársainak (négyet).
A 24. forduló legjobb csapata az InStat-értékek alapján.
Dibusz Dénes, FTC (306) – Lovrencsics Gergő, FTC (276), Kamber Djordje, Honvéd (278), Róbert Pillar, Mezőkövesd (276), Stopira, MOL Fehérár FC (274) – Igor Kharatin, FTC (289), Lyes Houri, MOL Fehérvár FC (276) – Cseri Tamás, Mezőkövesd (301), Nagy Dániel, Mezőkövesd (329), Radó András, ZTE (312) – Rui Pedro, DVTK (325)
A két vezetőedző értékelte a Puskás Akadémia FC - MOL Fehérvár FC bajnokit.
Negyedik gólunk szerzője értékelte a Puskás Akadémia FC elleni győzelmet.
Slagveer találatával a hazaiak vezettek szünetben, de Funsho, Petrjak, Nikolics és Stopira góljaival nyerni tudtunk.
Jó mérkőzésben bízik a hazaiak vezetőedzője.
Szombaton 17:00 órakor kezdődik a Puskás Akadémia FC elleni mérkőzés a Pancho Arénában.
A 43 éves játékvezetővel 2020-ban már találkoztunk egyszer.