Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a zalaegerszegi kupamérkőzést.
Joan Carrillo:
"Először is gratulálok a Zalaegerszegnek a győzelemhez. A játék képe alapján nem biztos, hogy jobbak voltak nálunk, de azzal nem lehet vitatkozni, hogy szereztek két gólt és nyertek 2-0-ra. Az első félidőt nem kezdtük rosszul, bár a labdajáratás ritmusa lassabb volt, mint amelyet látni szeretnék, mégis sok helyzetet tudtunk kialakítani – ezek azonban kimaradtak. A második játékrészt viszont a hazaiak kezdték jobban, majd egy szép támadás végén meg is szerezték a vezetést. Ezt követően mentünk az egyenlítésért, szervezetlenné váltunk és megkaptuk a második gólt is. Komplikált helyzetbe hoztuk magunkat, de hiszem, hogy van olyan minőségi a keretünk, hogy képesek vagyunk megfordítani a párharcot a szerdai visszavágón. Azt megígérem, hogy harcolni fogunk a továbbjutásért szerdán is a hármas sípszóig. A szurkolóinktól pedig szeretnék elnézést kérni az eredmény és a mutatott játék miatt is.”
Márton Gábor:
"Az ilyen mérkőzést könnyű értékelni, nagyon örülök annak, ahogyan a csapat bizonyos dolgokra reagált. Ilyen összeállításban talán még soha nem játszottak, de mindenki bizonyította, hogy lehet rá számítani. Hegedűs Olivér debütálása is pozitívum, de ez most egy dolog, hiszen a futball napról-napra, hétről-hétre változik. A mai meccs is fontos volt számunkra, a ma lehetőséget kapó labdarúgók is a ZTE NB I-es csapatának tagjai, akik így vagy úgy valamilyen szempontból kicsit le voltak maradva. Nagyon örömteli volt az a visszajelzés, amelyet ma kaptam tőlük, igazi csapat voltunk ma. Mindenki megtett mindent a pályán, egységesen futballoztunk.”
Csapatkapitányunk a lefújás után nyilatkozott.
A ZTE a hajrában talált be kétszer. Visszavágó március 11-én, Székesfehérváron.
Kedvező eredményben bízik a visszavágó előtt a ZTE vezetőedzője.
Szerdán 20.00 órakor a ZTE vendégeként folytatjuk a Magyar Kupa 2019-2020-as kiírását.
A Kaposvár ellen sérüléséből visszatérő jobbhátvédünk szerint a ZTE masszív, kompakt csapat, oda kell figyelnünk szerda este.
Az egerszegiek bravúrgyőzelemmel folytatták szereplésüket az NB I-ben a két héttel ezelőtti, székesfehérvári vereség után.