Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Kedvező eredményben bízik a visszavágó előtt a ZTE vezetőedzője.

"A sorsolás szeszélye folytán rövid időn belül háromszor találkozunk a Fehérvárral, de a célunk a kupában is az, ami a bajnokságban: maximális koncentrációval pályára lépve meglepetést okozni. Az idegenbeli bajnokit bár 4-1-re megnyerték a fehérváriak, az első félidőben felvettük velük a versenyt, a második játékrészben aztán a kiállítás után egy új mérkőzés kezdődött. Tudjuk, hogy ellenfelünk számára nagyon fontos a Magyar Kupa, de mivel a negyeddöntőig eljutottunk, mi is szeretnénk minél tovább jutni és bravúrt elérni. A héten a bajnokságban is nagyon fontos összecsapás vár ránk a Ferencváros ellen, így oda kell figyelnünk arra, hogy ki mekkora terhelést kap, de e mellett természetesen szerdán azért lépünk pályára, hogy kiszolgáljuk a kilátogató közönséget, illetve kedvező eredményt érjünk el a jövő heti visszavágó előtt" - mondta a hazaiak honlapjának a ZTE mestere, Márton Gábor.
Juhász Roland: "Az első félidőben el kellett volna dönteni a meccset"
2020. Március 04.
Csapatkapitányunk a lefújás után nyilatkozott.
Joan Carrillo: "Szeretnék elnézést kérni a szurkolóinktól"
2020. Március 04.
A két vezetőedző értékelte a zalaegerszegi kupamérkőzést.
Kétgólos vereség az MK-negyeddöntő első mérkőzésén
2020. Március 04.
A ZTE a hajrában talált be kétszer. Visszavágó március 11-én, Székesfehérváron.
Joan Carrillo: "Már korábban is elmondtam, nagyon fontos számunkra a Magyar Kupa is"
2020. Március 04.
Szerdán 20.00 órakor a ZTE vendégeként folytatjuk a Magyar Kupa 2019-2020-as kiírását.
Nego Loic: "Nem lehet más a célunk, mint a győzelem"
INTERJÚ @ 2020. Március 03.
A Kaposvár ellen sérüléséből visszatérő jobbhátvédünk szerint a ZTE masszív, kompakt csapat, oda kell figyelnünk szerda este.
A ZTE-hez látogatunk a Magyar Kupában
ELLENFÉL-LES @ 2020. Március 03.
Az egerszegiek bravúrgyőzelemmel folytatták szereplésüket az NB I-ben a két héttel ezelőtti, székesfehérvári vereség után.



















