Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A rutinos spori ebben a szezonban eddig csupán két bajnoki mérkőzést vezetett az NB I-ben.

Vad II István 1979. május 30-án született Vecsésen. Gyermekkorában a Rákosmenti TK-ban kezdett futballozni, majd a Ferencváros, végül a BVSC ifjúsági csapataiban szerepelt, de viszonylag fiatalon abba is hagyta a labdarúgást és a játékvezetéssel kezdett el foglalkozni. 2007-től tagja a FIFA nemzetközi játékvezetői keretének és 2010-től bekerült a Bajnokok Ligájában működő játékvezetők közé is.
Bajnoki mérkőzést a Vidinek utoljára 2019 májusában vezetett, akkor a DVTK otthonában 2-1-re kikaptunk. Érdekesség, hogy a 2019/2020-as szezonban eddig csupán két NB I-es bajnokit dirigált Vad II sporttárs (1. forduló Újpest FC - Puskás Akadémia FC 1-3 és 21. forduló DVTK - Paksi FC 2-0). Alapvonali asszisztensként azonban szinte minden fordulóban közreműködött, a Vidi mérkőzésein négyszer is (Vidi - Mezőkövesd, Vidi - Bp. Honvéd, Vidi - Kisvárda, Vidi - DVTK)
Vad II sporttárs munkáját az oldalvonalak mellől Albert István és Buzás Balázs segítik majd, míg a tartalék játékvezetői teendőket ezúttal Berényi Tamás látja el a szerdán 17:30-kor kezdődő MK-visszavágón.
Tamás Olivér: "Az út elején járok, sokat kell még tanulnom és fejlődnöm"
2020. Február 20.
Debütáló védőnk nyilatkozott az Újpest elleni kupamérkőzést követően.
Visar Musliu: "Végig hittünk abban, hogy meg tudjuk szerezni a győztes gólt"
2020. Február 19.
Válogatott védőnk immár sokadik fontos gólját szerezte csapatunk mezében, ezúttal továbbjutást ért találata a Magyar Kupában.
Joan Carrillo: "Megérdemelten jutott tovább a csapat"
2020. Február 19.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - Újpest FC kupamérkőzést.
Hajrában szerzett góllal jutottunk tovább a Magyar Kupában
TUDÓSÍTÁS @ 2020. Február 19.
Musliu a 89. percben döntötte el az Újpest elleni párharcot.
Bajnoki vereség után látogat a MOL Aréna Sóstóba az Újpest
ELLENFÉL-LES @ 2020. Február 19.
A Zalaegerszegtől 2-1-re kapott ki a lila-fehér csapat a szombati játéknapon.
Joan Carrillo: "Egyszerű a helyzet, nyernünk kell és tovább kell jutnunk"
2020. Február 19.
Szerdán 17:30 órakor kezdődik az Újpest FC elleni kupavisszavágó.



















