Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Válogatott középpályásunk az Uruguay elleni meccs után nyilatkozott honlapunknak.

"Végtelenül büszke és hálás vagyok, hogy pályára léphettem a Puskás Aréna avatóján Uruguay ellen. Felemelő érzés volt ennyi szurkoló előtt futballozni, számomra ez egy örök élmény marad még akkor is, ha ez csupán egy barátságos találkozó volt. Mindenkit feldobott az a csodálatos hangulat, amit 67 ezer ember varázsolt a stadionba. Amiatt csalódottak vagyunk, hogy legalább egy döntetlent nem sikerült elérnünk, persze tisztában vagyunk azzal, hogy Uruguay magasabb polcon helyezkedik el a futball vitrinjében, mint mi. Becsülettel tettük a dolgunkat, de azt azért el kell ismerni, hogy mindkét uruguayi gólt klasszis teljesítmény előzte meg. Az első félidőben talán túlságosan is tiszteltük ellenfelünket és nem voltunk kellően agresszívak, a második félidő már rendben volt, a párharcokban sem féltettük magunkat, sajnos Kalmár Zsolt meg is sérült és bár engem is kellett ápolni a pályán, szerencsére nem történt komolyabb baj. Mindannyian nagyon várjuk a keddi sorsdöntő meccset Wales ellen, mindent megteszünk azért, hogy kiharcoljuk az Eb-re való kijutást már a jövő héten. Fantasztikus élmény lenne ebben a káprázatos Arénában jövő nyáron Eb-meccseken pályára lépni" - nyilatkozta honlapunknak Kovács István.
Kokó már elkezdte a rehabilitációt, Kovácsik Ádám és Evandro még otthon lábadoznak
2020. November 14.
Sérültjeink állapotáról Dr. Kovács Tibor csapatorvos adott tájékoztatást.
Kovács Istvánra kéthónapos kihagyás vár
2020. Október 20.
Középpályásunk állapotáról Dr. Kovács Tibor csapatorvos adott tájékoztatást.
Kovács István a VBKE nyári táborában lepte meg a fiatalokat
2020. Július 02.
Csütörtök délután válogatott középpályásunk volt a székesfehérvári VBKE-tábor meglepetésvendége.
Kovács István: "Két ellentétes félidőt játszottunk"
2020. Május 17.
A Budafok elleni második gólunkat szerző középpályásunk értékelte a felkészülési mérkőzést.
Kovács István szerezte 2013-ban a legszebb Vidi-gólt
2020. Május 15.
Középpályásunk óriási "csatában" előzte meg a szavazáson a második helyezett Arturo Álvarezt.
Kovács István: "Erős keretünk van, ami nagyon fontos a sorozatterhelés szempontjából is"
2020. Május 12.
Válogatott középpályásunk arról is nyilatkozott honlapunknak, hogyan készül a csapat a zárt kapus bajnokikra.



















