Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunk állapotáról Dr. Kovács Tibor csapatorvos adott tájékoztatást.

Kovács István utoljára szeptember 20-án, a Tiszaföldvár elleni Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára a Vidiben, azóta sérülés miatt nem számíthatott rá Márton Gábor vezetőedző.
"Kovács István idei szezonja sajnos nem sikerült jól. Az edzőtáborban kezdődtek a bajok egy ülőideg-gyulladással. Miután ez rendbe jött, a bal térdével akadtak problémák. Tisztában voltunk vele, hogy úgynevezett "úgrótérde" van, amely egy krónikus elváltozás. Kokót már korábban is kezelték Barcelonában, ezért is fordultunk ismét ugyanahhoz a specialistához. Artroszkópos beavatkozással távolították el a krónikus, degeneratív elváltozásokat a térdkalács alól, a szalag tapadásánál. Mindez azt is jelenti, hogy mire Kokó végez a rehabilitációs munkával, addigra az őszi szezon is véget fog érni. Jelenleg azt mondhatjuk, hogy örülhetünk, ha a téli edzőtáborra egészséges lesz, azonban fontos megjegyezni, hogy erre minden esély megvan" - fogalmazott Dr. Kovács Tibor.
Mielőbbi teljes felépülést kívánunk Kokónak!
Közlemény
2021. Szeptember 17.
Három újabb pozitív koronavírus-teszt az első csapatnál.
Kovács István térdét újra kezelni kellett
2021. Február 15.
Középpályásunk jelenlegi állapotáról Dr. Kovács Tibor csapatorvos számolt be.
Nego műtét előtt áll, Musliu könnyebb sérülést szenvedett
2020. December 17.
Francia-magyar középpályásunk rutinbeavatkozáson esik át a héten, védőnk esetében pedig szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint a baj. Evandro, Kovács István és Kovácsik Ádám rehabilitációja a tervek szerint halad.
Kokó már elkezdte a rehabilitációt, Kovácsik Ádám és Evandro még otthon lábadoznak
2020. November 14.
Sérültjeink állapotáról Dr. Kovács Tibor csapatorvos adott tájékoztatást.
Kovács István a VBKE nyári táborában lepte meg a fiatalokat
2020. Július 02.
Csütörtök délután válogatott középpályásunk volt a székesfehérvári VBKE-tábor meglepetésvendége.
Kovács István: "Két ellentétes félidőt játszottunk"
2020. Május 17.
A Budafok elleni második gólunkat szerző középpályásunk értékelte a felkészülési mérkőzést.



















