Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - FC Vaduz találkozót.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/25241_yLmXVKbPwO.jpg)
Marko Nikolics:
„Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Azt sajnálom, hogy a második gólt nem sikerült megszereznünk, hiszen három-négy nagy lehetőségünk is volt, ugyanakkor az pozitívum, hogy ellenfelünknek is csak egy nagyobb helyzete volt a jobb oldalról. Az európai mérkőzéseken nagyon fontos az, hogy ne adjunk olcsó gólokat az ellenfélnek a hazai találkozókon. Nehéz mérkőzésre számítottunk és az is lett, a Vaduztól azt a sajátságos játékstílust láttuk, amely a meccs előtt is szóba került. A továbbjutási esélyeink javultak, de így is azt mondanám, hogy 51-49 százalék az arány mi a javunkra. Kétségtelen, hogy gólt, gólokat kell szereznünk Vaduzban, célunk pedig természetesen a továbbjutás a következő körbe.”
Mario Frick:
„Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, de az eredménnyel nem, különösen az első félidőben emelkedtünk a Fehérvár fölé. Van némi hiányérzetem, mert nem lőttünk gólt, de jól játszottunk. Most türelmesnek kell lennünk, hiszen van még egy visszavágó jövő csütörtökön. Azt a kilencven percet is végig kell küzdenünk, mindent ki kell adnunk magunkból. Erősnek tartom a csapatomat hazai pályán, feltétlenül megpróbálunk továbbjutni. A meccs előtt 30 százalék esélyt adtam magunknak, most ez 40 százalékra emelkedett"
![](_files/news/small/25242_kc72T8KvVf.jpg)
Védőnk a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.
![](_files/news/small/25240_8xbjAq6h3u.jpg)
Stopira korai fejesével 1-0-ra vertük a liechtensteini együttest.
![](_files/news/small/25239_QwBnt8C71g.jpg)
Többen is pihenőt kaptak a hétvégi bajnokin az izlandiak elleni vaduzi kezdőből.
![](_files/news/small/25237_Deu0LSdpon.jpg)
Az esélytelenek nyugalmával, de gyors játékosokkal készül ellenünk az FC Vaduz vezetőedzője.
![](_files/news/small/25235_jSU5OEac8Q.jpg)
Az FC Vaduz stílusáról is szó esett vezetőedzőnk szerdai sajtótájékoztatóján.
![](_files/news/small/25236_dVPpBftFCI.jpg)
A csütörtöki mérkőzés helyszínén készült a liechtensteini csapat.