Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az FC Vaduz stílusáról is szó esett vezetőedzőnk szerdai sajtótájékoztatóján.

Harmadik Európa Liga-mérkőzésére készül csapatunk, az ellenfél július 25-én 20 órától a liechtensteini kupagyőztes FC Vaduz lesz. A találkozóról Marko Nikolics nyilatkozott.
"Agresszíven, okosan és maximális koncentrációval kell játszanunk a Vaduz ellen, ugyanúgy meg kell küzdenünk a sikerért, mint ahogyan azt az előző szezonban is minden egyes alkalommal megtettük. Ellenfelünk sajátságos játékstílusban játszik, jellemzően három középhátvédet szerepeltetnek, a középső középpályásaik jól szervezik a játékot, a széleken pedig gyors labdarúgóik vannak. Természetesen ismerjük a gyengeségeiket is, de ezekről nyilvánosan sosem beszélek, csak a játékosaimmal oszton meg. Vinícius kiesésével öt játékost vethetek be a védelem közepén, közülük választom ki, hogy melyikőjük a legalkalmasabb aktuálisan. Ők Juhász Roland, az eredetileg védekező középpályás Elek Ákos, az eredetileg jobbhátvéd Fiola Attila, az eredetileg balhátvéd Stopira és a felkészülés után csatlakozott Rus Adrián. Utóbbira az érvényes, ami a frissen igazolt Petrjakra és Bamgboyéra is: július 1. után jöttek, ezért nem lehet elvárni, hogy máris beépüljenek a csapatba, megismerjék a taktikát és élesek legyenek, kell még nekik egy kis idő - ez ilyenkor természetes. Csütörtök este is mindent meg fogunk tenni a sikerért, ehhez pedig szükségünk lesz a közönség támogatására is!" - nyilatkozta Marko Nikolics vezetőedző.
Stopira: "Boldog vagyok, hogy győztes gólt szereztem"
2019. Július 25.
Védőnk a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.
Marko Nikolics: "Sajnálom, hogy nem szereztük meg a második gólt"
2019. Július 25.
A két vezetőedző értékelte a MOL Fehérvár FC - FC Vaduz találkozót.
Egygólos előnyből várjuk a Vaduz elleni visszavágót
2019. Július 25.
Stopira korai fejesével 1-0-ra vertük a liechtensteini együttest.
Öt játékosa nélkül készül a Vidi elleni EL-selejtezőre a Vaduz
ELLENFÉL-LES @ 2019. Július 25.
Többen is pihenőt kaptak a hétvégi bajnokin az izlandiak elleni vaduzi kezdőből.
Mario Frick: "Nincs mit veszítenünk"
ELLEN-ÉRV @ 2019. Július 25.
Az esélytelenek nyugalmával, de gyors játékosokkal készül ellenünk az FC Vaduz vezetőedzője.
A Pancho Arénában edzett az FC Vaduz
2019. Július 24.
A csütörtöki mérkőzés helyszínén készült a liechtensteini csapat.



















