hu en
2019. Július 22. 14:15  -  molfehervarfc.hu   -   Fotó: molfehervarfc.hu, facebook.com/eintracht, facebook.com/FCFlora
EL
Az EL harmadik körében a FC Flora Tallinn-Eintracht Frankfurt párharc győztese várhat ránk

Amennyiben továbbjutunk a Vaduz ellen, észt vagy német ellenféllel játszunk.

Az UEFA július 22-én 14 órai kezdettel Nyonban alakította ki az Európa Liga harmadik selejtezőkörének párosításait.

A sorsoláson eldőlt, hogy a MOL Fehérvár FC - FC Vaduz győztese a FC Flora Tallinn (észt) - Eintracht Frankfurt (német) továbbjutójával találkozik augusztus 8-án és augusztus 15-én. Az első mérkőzést hazai pályán (azaz a Pancho Arénában) játszanánk a tervek szerint (hivatalos döntés később várható).

FC Flora Tallinn

A 11-szeres, ezzel észt rekordbajnok Flora kisebb bravúrt hajtott végre az első selejtezőkörben, hiszen a szerb bajnokság ezüstérmesét, a Partizan előtt végző Radnicki Nist búcsúztatták – ennél természetesen még sokkal nagyobb bravúrra lenne szükségük, ha a Frankfurton is át szeretnének lépni.

Az 1994 óta minden évben európai induló tallinni csapat az idein kívül eddig mindössze egy párharcot nyert története során: még 2006-ban, idegenben szerzett több góllal búcsúztatták a Lyn Oslót. Most bronzérmesként indultak az EL-ben, keretük összértékét pedig 5,25 millió euróra becsüli a transfermarkt.de portál – a legtöbbet az a grúz Beglarishvili éri (500 ezer euró), aki a tavaszt kölcsönben ugyan Kispesten töltötte, de mivel még az első bajnoki előtt sérülést szenvedett, végül egyszer sem került bevetésre. Ők adják a tavaszi-őszi észt bajnokság jelenlegi legfőbb gólkirály-jelöltjét, a 20 gólos Sorga 7 találattal előzi a 2. helyezettet.

A 114-szeres észt válogatott, télen szerződtetett Konstantin Vassiljev 6+11-gyel áll jelenleg. A nyáron eddig három labdarúgót igazoltak, Sinyavskiy és Pürg a Kaljutól jöttek, Jääger fél éve szabadon igazolható volt. Észt csapattal eddig kétszer találkozott csapatunk, 2017-ben a Kaljut EL-selejtezőn idegenben 3-0-ra legyőztük, hazai pályán 1-1-re végeztünk.

Eintrach Frankfurt

Az ötszörös Német Kupa-győztes, 1959-ben német bajnok Eintracht Frankfurt történetének talán legnagyobb sikere az 1980-as UEFA Kupa-győzelem, de megjárták az 1960-as BEK-finálét is, idén tavasszal pedig szintén hajszálnyira voltak egy nemzetközi kupadöntőtől: a későbbi győztes Chelsea csak tizenegyesekkel jutott tovább ellenük az Európa Ligában.

Jelenlegi keretük legértékesebb tagja Luka Jovic Real Madridnak, valamint Sebastian Haller West Ham Unitednek történő értékesítése után a transfermarkt.de portál adatai szerint az egy évvel ezelőtt vb-ezüstérmes horvátok sztárja, Ante Rebic (40 millió euró), akit Evan N’Dicka (25 millió euró) követ. A 10 millió eurós határt átlépi még Filip Kostic, Danny da Costa és Mijat Gacinovic is. Erik Durm révén 2014-es világbajnok futballistával is rendelkeznek, összesen 185 millió euróra taksálják őket.

A 2018-19-es idényben egészen a legvégsőkig harcban voltak a Bajnokok Ligája-indulásért, de a pontvadászatot 6 meccsen 2 ponttal zárták, így a 7. helyet szerezték meg a zárásnál. Bár két csatársztárjukat, a már említett Jovic-ot (17 gól, 6 gólpassz) és Hallert (15 gól, 9 gólpassz) elveszítették, egy játékossal már pótolták: Dejan Joveljic a Crvena Zvezdától érkezett. Rajta kívül kölcsön után végleg szerződtették még a Hamburgtól Kostic-ot, a Leverkusentől Kohr-t és a Young Boystól Sow-t. Az Eintrachttal történetünk során még nem találkoztunk semmilyen mérkőzésen.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek