hu en
2019. Május 17. 14:00  -  Molvidi.hu   -   Fotó: molvidi.hu
Ivan Petrjak a MOL Vidi FC-ben folytatja!

Az ukrán válogatott szélső július 1-jétől lesz klubunk játékosa.

A MOL Vidi FC és a Sahtar Doneck megállapodása alapján a 2019/2020-as szezon elejétől klubunkban folytatja pályafutását Ivan Petrjak! Az ukrán válogatott játékos játékjogát végleg megvásároltuk. 

Ivan Petrjak 1994. március 13-án született, első profi szerződését az ukrán élvonalban szereplő Zorya Luhansk gárdájával kötötte, ahol 2011-ben be is mutatkozott az első osztályban. Egészen 2017 nyaráig a luhanszki együttest erősíttte, majd a 2017/2018-as szezonban a Sahtar Doneck játékosa lett, ahol bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett, és pályára lépett a Bajnokok Ligájában is. 

A pálya mindkét szélén bevethető támadó hazájában 101 bajnokin 10 gólt és 12 gólpasszt jegyzett,  2016-ban pedig bemutatkozott az ukrán válogatottban is, Ciprus elleni debütálását eddig további négy fellépés követte. Ivan a jelenleg is zajló, 2018/2019-es szezonban kölcsönjátéskosként a Ferencvárosban szerepel, a bajnoki címből 28 meccsen 6 góllal és 11 assziszttal vette ki a részét. 

Ivan Petrjak július 1-jétől lesz klubunk játékosa.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek