Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk és a szakmai stáb igyekszik minél több játékosnak meccsterhelést adni a ZTE és a Budafok ellen.
![](https://regi.fehervarfc.hu//_files/news/675x380/26585_61Dwo9JHVv.jpg)
„Természetesen egy ideális világban jobb lett volna, ha nem csak szűk három hetünk van a csapat felkészítésére a Mezőkövesd elleni nagyon fontos kupa-párharc előtt, de most ez a helyzet, ebből kell kihoznunk a maximumot. A felkészülés két állomása a szombati és a vasárnapi edzőmeccs. Azt nem mondhatom, hogy az összes edzéseken résztvevő játékos lehetőséget kap, de az a tervünk, hogy igyekszünk minél több labdarúgónak nagyjából 75 perc meccsterhelést adni a hétvége folyamán – azaz bőven lesznek majd cserék mindkét találkozón. A játékosok hozzáállása, motivációja abszolút rendben van, az edzéseken nagyon kemény munka folyt az elmúlt napokban, mindenki azon dolgozik, hogy minél jobb állapotba és formába kerüljünk május 23-ára!” - fogalmazott a szombaton 17:00 órakor kezdődő idegenbeli ZTE, és a vasárnap 11:00 órakor kezdődő hazai Budafok elleni találkozó előtt vezetőedzőnk, Joan Carrillo.
A mérkőzéseket zárt kapuk mögött rendezik, kérjük szurkolóinkat ne induljanak el se a ZTE Arénába, se a MOL Aréna Sóstóba.
![](_files/news/small/26785_3xElDchJVF.jpg)
A spanyol szakemberrel - kicsit több mint - hét hónap után bontott szerződést klubunk.
![](_files/news/small/26588_mJWcGAYaw3.jpg)
Gólszerző támadónk a lefújás után nyilatkozott honlapunknak.
![](_files/news/small/26589_NzGkMWiC1D.jpg)
Vezetőedzőnk értékelte a ZTE FC - MOL Fehérvár FC felkészülési találkozót.
![](_files/news/small/26587_FGA3Qf1etK.jpg)
Egy héttel a szezon újrakezdése előtt lejátszottuk első felkészülési meccsünket.
![](_files/news/small/26583_APcQCmFb4Z.jpg)
Válogatott középpályásunk a hétvégi felkészülési mérkőzések kapcsán nyilatkozott honlapunknak.
![](_files/news/small/26573_WU7y9HXSmJ.jpg)
Válogatott középpályásunk arról is nyilatkozott honlapunknak, hogyan készül a csapat a zárt kapus bajnokikra.