Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Danko Lazoviccsal nem várt helyen találkoztunk a bolgár bajnokcsapat stadionjában.
Marko Nikolics vezetőedző a délelőtti utazás, és a rövid, délutáni pihenő után, helyi idő szerint 19 órától a Ludogorets Arénában vezényelt edzést csapatunknak. A vendégcsapat öltözőjéig vezető út mentén a falat a bolgár bajnok korábbi BL-mérkőzésein készült fotók díszítik, akárcsak a sajtószoba falait is, ahol a Vidi játékosáról, Danko Lazovicsról is találtunk fényképet. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, 2014-ben a Ludogorets a szerb Partizannal játszott a BL-ben, Danko Lazovics pedig akkor a belgrádi együttest erősítette.
A kép láttán nem biztos, hogy szép emlékek jutottak eszébe, hiszen a Partizan nagy küzdelemben alulmaradt a Ludogorets-cel szemben, mindenesetre Danko mosolyogva konstatálta, hogy bizony tényleg a róla készült fénykép díszíti a bolgár együttes sajtótermének falát. Marko Nikolics egyelőre még nem láthatta ezt a képet, mivel a kora esti sajtótájékoztató, melyen csapatunk trénerét kérdezhették volna a bolgár újságírók, elmaradt. A Ludogorets sajtófőnöke szerint a késői időpont volt ennek az oka, arról viszont mindenkit biztosított, hogy a szerdai mérkőzésre nem csak a helyi, hanem az országos média is nagyon kíváncsi.
Az edzés befejeztével csapatunk visszautazott a szállodába, és a vacsorát követően korán aludni indultak a játékosok. Hosszú és fárasztó nap volt a keddi, szüksége van mindenkinek a pihenésre, szerda este - magyar idő szerint - 19 órától ugyanis nagyon nehéz találkozó vár ránk.
Kapusunk szerint megnőtt az esélyünk a továbbjutást illetően.
Hosszú nap van a játékosok mögött, de délután már újabb edzést vezényel a keretnek a szakmai stáb.
A két vezetőedző értékelte a Ludogorets-Vidi mérkőzést.
A Ludogorets sok helyzetet kidolgozott, de a Vidi remekül védekezett, és bizakodva várhatja a jövő heti visszavágót.
Minden mezőnyjátékosa egészséges a hazaiaknak.
Vezetőedzőnk bízik abban, hogy a csapat képes jó eredményt elérni.