Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A rutinos sporttárs ebben a szezonban még nem vezetett bajnokit a Vidinek.

Vad II István 1979. május 30-án született Vecsésen. Gyermekkorában a Rákosmenti TK-ban kezdett futballozni, majd a Ferencváros, végül a BVSC ifjúsági csapataiban szerepelt, de viszonylag fiatalon abba is hagyta a labdarúgást és a játékvezetéssel kezdett el foglalkozni.
2007-től tagja a FIFA nemzetközi játékvezetői keretének és 2010-től bekerült a Bajnokok Ligájában működő játékvezetők közé is.
Ebben a szezonban még nem vezetett csapatunknak bajnoki mérkőzést.
A szombat este 19.30-kor kezdődő Vidi - DVTK bajnokin Vad II István segítői az oldalvonalak mellett Tóth II Vencel és Albert István lesznek, az alapvonalak mögül Andó-Szabó Sándor és Molnár Attila segítik a játékvezető munkáját, míg a tartalékjátékvezetői feladatokat ezúttal Berettyán Péter látja el.
Marko Scsepovics, Lazovics és Nego a 22. forduló csapatában
STATISZTIKA @ 2018. Március 16.
Újra vidisek a legjobbak között!
Kovácsik Ádám, a tizenegyesölő
2018. Március 13.
Ebben a szezonban, NB I-es bajnokin még egyetlen csapat sem vette be Kovácsik Ádám kapuját büntetőből - pedig már négy alkalommal próbálkozhattak.
Réti Patrik: "Boldog vagyok, hogy győztes Vidi-meccsen debütálhattam az élvonalban"
2018. Március 12.
"Patyó" boldogan nyilatkozott honlapunknak élete első NB I-es mérkőzése után.
Stefan Scsepovics: "Senkire nem lehetett panasz szombat este"
INTERJÚ @ 2018. Március 11.
Télen érkezett támadónk két mérkőzésen két gólnál tart.
Stopira: "A kemény munka volt a kulcs"
INTERJÚ @ 2018. Március 10.
Balhátvédünk szerint az történt a pályán a DVTK ellen, amit elterveztünk.
Marko Nikolics: "Fontos három pontot szereztünk"
2018. Március 10.
A két vezetőedző értékelte a Vidi-DVTK bajnokit.



















