hu en
2017. December 15. 13:30  -  Vidi.hu   -   Fotó: vidi.hu
Marko Nikolics: “Pontosan tudom, hogy mit kell tennünk a jövőben”

Vezetőedzőnk értékelte a szezon első felét.

“Az tény, hogy az előző szezonhoz képest fejlődött a csapat, hiszen az Európa Ligában bejutottunk a rájátszásba, a bajnokságban pedig négy ponttal többet szerzett a csapat, mint tavaly ilyenkor. Természetesen ez azonban nem elég, ennyivel nem lehetek elégedett vezetőedzőnként. Voltak nagyon jó pillanataink, nagyon jó meccseink, az utolsó hétig elsők is voltunk a tabellán, de az utolsó meccsen hiányzott az energia és játékosok is hiányoztak a keretből. Azt mindenki tudja, hogy volt néhány olyan meccsünk is, amikor öt fontos labdarúgó is hiányzott a keretből, így végül a második helyen telelünk. Tény tehát, hogy eredményesebb a szerzett pontok tekintetében a csapat, mint tavaly, de mint mondtam, ez nem elég. Hat hónapja dolgozunk itt a stábommal, ennyi idő alatt jobban megismertük a csapatot, a klubot és a bajnokságot. Ebben a pillanatban pontosan tudom, hogy mit kell tennünk a jövőben ahhoz, hogy az elsők legyünk és megszerezzük a bajnoki címet, amely a klub elsődleges célja volt a szezonra. Szeretnék kiemelni egy fontos dolgot: nem azért jöttem a klubhoz, hogy egyszerűen dolgozzak és felvegyem a fizetésem, azért jöttem, hogy fontos dolgokat vigyek végbe. Nem munkanélküli edző voltam, dupláztunk a klubommal és készülhettünk volna a Bajnokok Ligájára. Azonban miután öt percet beszélgettem a tulajdonossal, Garancsi István úrral, éreztem azt, mennyire fontos neki, hogy a szezonra esik a 10. évfordulója annak, hogy átvette a klubot. Ennek a projektnek a részese szerettem volna lenni, bajnoki címet szeretnék nyerni és felkészíteni a csapatot az európai küzdelmekre. Az ő részéről is érzem ezt az ambíciót és az ehhez szükséges energiákat. Hat hónap után világos, hogy ehhez viszont változtatásokra lesz szükség. Erről sokat beszéltünk az edzői stábon belül és természetesen sportigazgatónkkal, Kovács Zoltánnal is. Minimum hat játékostól el kell köszönnünk, mivel Bódi Ádám és Mirko Marics már nyáron távozott, ez azt jelenti, hogy a kezdetektől számítva nyolc játékos távozhat. Szükségünk van vérfrissítésre, minőségi és jó mentalitású játékosok kellenek. Olyan játékosok kellenek, akik osztoznak az ambícióimban. A szezon második felében harcos, ambiciózus csapatot szeretnék mutatni a szurkolóinknak, egy olyan csapatot, amely mindent megtesz a pályán a győzelemért, kifogások nélkül. Olyan csapatot, amely minden meccsen nyerni szeretne. Ha ezt érzik, biztos vagyok benne, hogy a szezon második felében is mellettünk lesznek. Azt megígérhetem nekik, hogy a klubnál minden ember a közös célért, a bajnoki címért dolgozik majd. Emellett megragadnám most az alkalmat, hogy minden játékosnak, dolgozónak, szurkolónak és persze minden magyar olvasónak boldog karácsonyt és új esztendőt kívánjak. Bízom benne, hogy mindenkinek sikerül majd kipihenni az éves fáradalmakat. Mi a csapattal a szünet után kemény munkával folytatjuk, a felkészülés és a tavaszi idény során is szó szerint minden nap a céljainkért küzdünk majd!”

A csapat január 10-én orvosi vizsgálatokkal kezdi a szezont, majd négy itthoni edzés után először január 16. és 30., majd február 3. és 13. között Spanyolországban készül a tavaszi idényre. A felkészülési időszak alatt tíz edzőmérkőzéssel számol a szakmai stáb - ezekről természetesen időben értesülhetnek szurkolóink a Vidi hivatalos kommunikációs csatornáin. 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek