hu en
2018. December 13. 22:00  -  Guber Péter   -   Fotó: molvidi.hu
EURÓPA LIGA
Marko Nikolics: "Büszkék lehetünk, hogy egyedül mi vettünk el pontokat a Chelsea-től"

A 2-2-es döntetlent követően Marko Nikolics és Maurizio Sarri is értékelt.

A továbbjutás ugyan nem sikerült a MOL Vidi FC-nek az Európa Ligában, de a Chelsea FC ellen kiharcolt 2-2-es döntetlennel így is szép eredménnyel zártuk a nemzetközi kupaidényt. A találkozót követő sajtótájékoztatón a szokásoknak megfelelően a két vezetőedző, Marko Nikolics és Maurizio Sarri válaszoltak az újságíróknak.

Marko Nikolics így fogalmazott:

"Gratulálok a játékosaimnak. Tegnap tettem egy ígéretet a nevükben, hogy az utolsó leheletükig küzdeni, harcolni fognak, mindent beleadnak majd és ez így is lett. Büszkék lehetünk, hiszen egyedül mi vettünk el pontokat a Chelsea-től a csoportkör során és külön örülök az utolsó 10 percben mutatott teljesítménynek, amikor a játékosok már tudták, hogy a másik mérkőzés hogy áll, mégis hajtottak, még ha haszontalannak tűnt is az erőbefektetés. Akár nyerhettünk is volna. A másik találkozón irreálisnak mondható eredmény született, de talán ugyanez elmondható a Vidi-Chelsea-re is - ilyen a futball. Szintén büszke vagyok az egész nemzetközi szereplésre, arra, amit július óta letettünk az asztalra. Óriási dolog ez nekünk és a magyar futballnak is, példát mutattunk, hogy igenis lehetséges ezt elérnie egy hasonló kaliberű gárdának. Teljesen elégedett természetesen nem lehetek, mivel a továbbjutás nem lett meg, de lépésről lépésre igyekszünk előrelépni minden évben. Az őszi szezonnak még nincsen vége, hiszen vasárnap nagyon fontos rangadó elé nézünk - a válogatott szünet óta egyébként már az ötödiket játsszuk, illetve a Magyar Kupában is érdekeltek voltunk, pokoli nehéz ritmusban léptünk pályára az év végén. Mit gondolok arról, hogy hol tart az egész klubépítés? Boldog vagyok, hogy itt lehetek és a Vidi vezetőedzője lehetek. A megállapodáskor hároméves projektet tűztünk ki, melynek végén a csoportkör elérése volt a cél, de ez nagyon gyorsan, egyből a bajnoki címet követően sikerült, emellett szintén fontos momentum, hogy a stadionunk is elkészült. Úgy vélem, most nagyon óvatos döntéseket kell meghoznunk, hogy továbbra is biztosan a jó irányba haladjunk. A terv az, hogy minden öt évben három-négyszer csoportkörösök legyünk. Ehhez remek kiindulóalap, hogy a szezon eleji 4 UEFA koefficiens-pontunkat több mint megdupláztuk és már 9-nél járunk. Összességében szerintem jó irányba tart a klub" - mondta Marko Nikolics.

Maurizio Sarri így értékelt:

"Összességében elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel, különösen a fiatalokéval. Ampadunak az öngól ellenére is jó meccse volt, nem ő volt a hibás abban a szituációban. Zónát védekeztünk és az ellenfél tudott elsőként labdához érni, az volt az igazi probléma. Szintén remekül játszott Hudson-Odoi is, bár természetesen mindkettejüknek sokat kell még fejlődniük taktikailag és technikailag is. Jó úton járnak. Könnyebb dolguk lett volna, ha az alapcsapatba kerülnek be és nem egy 10 helyen megváltoztatott együttesbe. A második gól után igazi karaktert mutatott a csapat, nem volt könnyű jól reagálnunk, de sikerült. Taktikailag rengeteg hibát vétettünk, sok labdát veszítettünk. A MOL Vidi FC-ről az a véleményem, hogy jó csapat, remekül védekeznek, de csak akkor, ha ezt mélyen teszik - amennyiben feljebb lépnek, vannak már hibák. Ha egy játékost kell kiemelnem, még a londoni találkozó előtt Kovácsot említettem, de ő a mai napon mindössze 10 percet töltött a pályán" - nyilatkozta a Chelsea FC menedzsere.

CÍMKÉK
Marko Nikolics 2018-2019 UEFA Európa Liga Vidi FC - Chelsea FC
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek