Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunk szerint az első játékrészben "fordítva ültünk a lovon".
Együttesünk az OTP Bank Liga 18. fordulójában 3-1-es vereséget szenvedett a Ferencvárosi TC vendégeként. A lefújást követően a találkozót végigjátszó Pátkai Máté nyilatkozott a vidi.hu-nak.
"Egy rangadón nem lehet egy egész félidőnyi előnyt adni az ellenfélnek, különösen, ha a Ferencváros az. Ez szerintem nagyjából eldöntötte a mérkőzést. Az első játékrészben elveszítettük a párharcainkat, ráadásul amikor futballozni kellett volna, ívelgettünk, amikor ívelni kellett volna, akkor futballozni próbáltunk. Fordítva ültünk a lovon. A második félidőben már jobban nézett ki a dolog, meg is szereztük a szépítést, mondhatjuk, hogy időben. Még 20 perc hátra volt a mérkőzésből, meg is voltak a lehetőségeink, de egy újabb hiba eldöntötte a három pont sorsát" - fogalmazott Pátkai Máté.
Közel félmillió forintot gyűjtöttek szurkolóink a Máltai Szeretetszolgálat Székesfehérvári Támogató Szolgálatának - Köszönjük mindenkinek a licitálást és a felajánlásokat.
A két vezetőedző értékelte az FTC-Vidi rangadót.
Pontszámban utolértek bennünket a zöld-fehérek, de jobb gólkülönbségünknek köszönhetően továbbra is első helyen állunk.
Jótékonysági árverésen juthat hozzá az ősz rangadóján viselt Vidi-mezekhez, és rászoruló gyerekek karácsonyát teheti szebbé!
Korlátozott számban továbbra is van hely a Ferencvárosi TC - Videoton FC összecsapásra induló különjáratra és a vendégszektorba is.
A szurkolói különvonat 17:10-kor indul, kérjük, hogy legkésőbb 16:50-re érkezzenek meg az állomásra. A jegyek egységesen 2500 forintba kerülnek és a VidiShopban, valamint klubkártyával online is megvásárolhatóak.