Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az eddigi hét meccsen csupán kettő pontot tudott ellenünk szerezni a felcsúti gárda, a gólkülönbség pedig 13-3 a javunkra.

(Fotó: magyarfutball.hu)
Majdnem négy éve, 2013.10.19-én találkozott először a két együttes az élvonalban. A párosítás első gólja Zé Luis nevéhez fűződik, rajta kívül Nildo és Álvarez volt eredményes.
2014 nyarán történelmi mérkőzésen találkozott ismét a két csapat, ugyanis a Pancho Arénában a PAFC ellenünk játszotta az első NB I-es meccsét. Nikolics nevéhez fűződik az első NB I-es gól a felcsúti ékszerdobozban, amelyre Tischler ugyan még válaszolni tudott, de Zé Luis és Oliveira találataival magabiztos győzelmet szereztünk.
Néhány hónappal később újra a Sóstói Stadionban találkoztunk megyei riválisunkkal, és Gyurcsó góljával, valamint Nikolics duplájával ezúttal is 3-0-ás győzelmet ünnepelhettünk.
Két éve márciusban sikerült megszereznie a PAFC-nak az első bajnoki pontját ellenünk egy gól nélküli találkozón.
2015 októberében játszottuk az egyik legizgalmasabb meccsünket a Puskás Akadémia ellen. A találkozó 22. percében Lencse és Pekár góljaival már 2-0-ra vezetett a felcsúti csapat, azonban Gyurcsó még szépíteni tudott az első játékrészben, fordulás után pedig előbb Suljic, majd a vége előtt 10 perccel ismét Gyurcsó volt eredményes, így 3-2-re nyerni tudtunk.
Tavaly február 27-én a 95. percben dőlt el a 3 pont sorsa, ekkor szerezte ugyanis meg a győztes találatot Feczesin Róbert.
A két csapat eddigi utolsó NB I-es bajnoki mérkőzésén nem született gól.
Győztes mérkőzésen jubilált Pátkai Máté
2017. Július 24.
Középpályásunk vasárnap este, a PAFC ellen játszotta 250. NB I-es bajnoki mérkőzését.
Fejes András: "Sosem fogom elfelejteni ezt a gólomat"
2017. Július 23.
Fejes András első góját szerezte az élvonalban Vidi-játékosként. A lefújást követően boldogan nyilatkozott honlapunknak.
Marko Nikolics: "Úgy érzem, végig irányítottuk a mérkőzést"
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2017. Július 23.
A két vezetőedző értékelte a PAFC - Vidi bajnokit.
3-1-es siker a Puskás Akadémia FC vendégeként
2017. Július 23.
A 2. percben vezetést szereztek a hazaiak, de még az első félóra vége előtt sikerült fordítanunk, előbb Fejes, majd Lazovics talált be. A második félidőben Scsepovics is gólt szerzett.
Az FTC ellen pontot szerző Puskás Akadémiához látogatunk
ELLENFÉL-LES @ 2017. Július 23.
Tétmeccsen még nem szenvedtünk vereséget vasárnapi riválisunk ellen.
Pintér Attila: "Összeszokott, erős ellenfél vár ránk"
ELLEN-ÉRV @ 2017. Július 23.
A Puskás Akadémia FC vezetőedzője szerint nem ők az esti találkozó esélyesei, de ettől függetlenül nyerni szeretne csapatával.



















