Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Az észt csapat vezetőedzője szerint csapata kipihentebben várja a visszavágót, mint a múlt heti találkozót.
"Az első találkozó eredménye természetesen nem ad okot nagy lelkesedésre. Mindhárom gól pontrúgás után született, nem velünk volt a szerencse Tallinnban, de ez nem von le semmit a Videoton FC érdemeiből. A visszavágón mindent megpróbálunk, ami tőlünk telik, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Jelenthet némi pluszt számunkra, hogy nem játszottunk bajnoki mérkőzést a hétvégén, az odavágóra talán nem voltunk teljesen kipihenve, most erre nem lehet hivatkozni. Dolgoztunk keményen a visszavágó előtt, ugyanezt tesszük majd Felcsúton 90 percen keresztül" - nyilatkozta Szergej Francev.
Dr. Kovács Tibor csapatorvos tájékoztatta honlapunkat válogatott védőnk állapotáról, és azt is elárulta, körülbelül mennyi idő múlva térhet vissza Vini.
A fiatal támadó, aki hamarabb játszott az Európa Ligában, mint a magyar élvonalban, azt is elárulta, kicsit meglepődött, hogy csütörtök este lehetőséget kapott az EL-ben, de már nagyon várja, hogy az NB I-ben is bemutatkozhasson.
A Kalju elleni visszavágót követően horvát csatárunk értékelt.
A két vezetőedző értékelte a csürörtök esti EL-selejtezőt.
A Kalju elleni visszavágó végeredménye 1-1 lett, gólunkat Lazovics fejelte. Jövő héten Bordeauxban lépünk pályára a harmadik selejtezőkör első meccsén.
A Pancho Aréna 1-es és 2-es pénztárában lesz lehetőség a vásárlásra. Ne hagyják otthon az első körre szóló belépőiket sem!