Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a csürörtök esti EL-selejtezőt.
Marko Nikolics:
Ez nem volt túl jó mérkőzés számunkra. Kicsit úgy éreztem, hogy a játékosok éppen annyit adtak ki magukból, amely elég volt a továbbjutáshoz. Egy nagycsapatnál viszont nem szabad így játszani, ennek nem ez a módja. Volt némi változtatás a kezdőcsapatban, valamint mérkőzés közben is, hogy néhány játékos pihentebb legyen a hétvégi bajnokira, valamint ez annak is szólt, hogy pár labdarúgó játéklehetőséget kaphatott, megnézhettük, hogy hogyan teljesítenek. Nem éreztem elég energiát a csapatban, volt ugyan néhány lehetőségünk, de összességében ez nem lehetett túl jó este a szurkolóink számára. A Bordeux elleni párharc teljesen más lesz, az biztos, de vezetőedzőként tényleg hiszek benne, hogy meglepetést okozhatunk egy európai nagycsapat ellen. Ehhez persze jobban kell majd játszanunk, de nem csak magunkért, hanem a magyar labdarúgás becsületéért is játszunk majd, hiszen sajnos mi maradtunk egyedül versenyben az nemzetközi kupákban.
Szergej Francev:
Az első mérkőzésen nagy hátrányba kerültünk, ebből következett, hogy ellenfelünknek belefért, hogy ma csak annyit tett ki a pályára, amennyit kellett. Ez érthető, hiszen a bajnokságban is fontos meccsek várnak rájuk. Abba nem szeretnék belemenni, hogy a Videoton FC-nek mennyi esélye lehet a franciák ellen, ez legyen a kollégám dolga, nekem is megvan a sajátom. Viszont sok sikert szeretnék kívánni a fehérváriaknak a folytatásra, őszintén mondom, remek vendéglátók voltak, nagyon jól éreztük magunkat Magyarországon.
Dr. Kovács Tibor csapatorvos tájékoztatta honlapunkat válogatott védőnk állapotáról, és azt is elárulta, körülbelül mennyi idő múlva térhet vissza Vini.
A fiatal támadó, aki hamarabb játszott az Európa Ligában, mint a magyar élvonalban, azt is elárulta, kicsit meglepődött, hogy csütörtök este lehetőséget kapott az EL-ben, de már nagyon várja, hogy az NB I-ben is bemutatkozhasson.
A Kalju elleni visszavágót követően horvát csatárunk értékelt.
A Kalju elleni visszavágó végeredménye 1-1 lett, gólunkat Lazovics fejelte. Jövő héten Bordeauxban lépünk pályára a harmadik selejtezőkör első meccsén.
A Pancho Aréna 1-es és 2-es pénztárában lesz lehetőség a vásárlásra. Ne hagyják otthon az első körre szóló belépőiket sem!
Az észt csapat vezetőedzője szerint csapata kipihentebben várja a visszavágót, mint a múlt heti találkozót.