hu en
2017. Július 08. 19:21  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Pető Tamás: "A Paks elleni mérkőzés maximálisan szolgálta a felkészülésünket"

A szombati edzőmérkőzésen Pető Tamás meccselt, így ezúttal másodedzőnk, valamint Csertői Aurél értékelt a lefújás után.

Pető Tamás:  

"Úgy gondolom, a Paks elleni mérkőzés maximálisan szolgálta a felkészülésünket. Több olyan játékos is lehetőséget kapott, akik nem szerepeltek a hétközi EL-találkozón. A koncentráció egy kicsit hiányzott az 5. perc tájékán, ugyanakkor a 90 perc során sok lehetőségünk volt, melyeket gólra válthattunk volna. Nagyon jó mentalitású játékosaink vannak és a fiatalok is nagyon jól illeszkednek ebbe a rendszerbe, de ahogy az látszik, ők még az út elején járnak.”

Csertői Aurél:

"Valószínű, hogy az NB I első fordulójában, az Újpest ellen ennél sokkal jobban kell majd játszanunk, ha meg akarjuk nyerni a mérkőzést. Még van egy hetünk, de össze kell kapnunk magunkat. Az ellenfélnél nem a kezdőcsapat játszott, úgyhogy nehéz mérleget vonni, de nem teljesítettünk megfelelően. A Vidi is sokat cserélt, talán ennek köszönhető, hogy a mérkőzés végén sikerült felülkerekednünk." 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek