Vadász Imre 1959. november 10-én született Előszálláson. 1973-ban került a Vidi utánpótlásába, az élvonalban pedig 1979-ben debütált. Tagja volt az UEFA-kupa-döntős csapatnak, majd később Zalaegerszegen és az MTK-ban is játszott. Profi pályafutását 1994-ben a Vidiben fejezte be. 1986 és 1987 között két alkalommal szerepelt az olimpiai válogatottban. 1981 és 1986 között 10-szeres utánpótlás válogatott volt.

- Miért pont a labdarúgásra esett gyerekkorában a választása?

Amióta az eszemet tudom, én egyáltalán nem készültem futballistának. Teljesen véletlenül, ráadásul viszonylag elég idős koromban kezdtem el a focival komolyabban foglalkozni. A székesfehérvári Ybl Miklós Szakközépiskola tanulója voltam, és a testnevelés tanárom, Borbély Laci bácsi - aki egyben a Vidi serdülőcsapatának volt az edzője - szúrta ki, hogy nem bánok ügyetlenül a labdával, és ő mondta, hogy menjek ki az egyik edzésre Sóstóra. Kimentem, és végül ott ragadtam. Szóval így kezdődött a karrierem (nevet). Egyébként a futball előtte is úgymond az életem részét képezte, hiszen iskola után mindig sötétedésig rúgtuk a bőrt a cimborákkal a téren, de egyáltalán nem akartam akkor még focista lenni. Csupán szerettem játszani. Arra viszont mindenképp büszke vagyok, hogy amikor komolyabb szinten kezdtem el itt a Vidinél művelni a labdarúgást, akkor mindössze 5 évre volt szükségem ahhoz, hogy serdülőtől eljussak az NB I-ig, vagyis igen gyors léptekkel haladtam.

- Mi volt az első Vidivel kapcsolatos emléke gyerekkorában?

A 70-es évek elején a szomszéd faluban, Mezőfalván játszott pályaavató meccset a Videoton. Amikor ezt megtudtuk a barátaimmal, egyből bicajra pattantunk. Igen ám, de mi hárman voltunk, de csak két biciklink volt. Ilyenkor mindig úgy szoktunk közlekedni, hogy egy valaki futott a másik kettő meg tekert (nevet). A lényeg a lényeg, hogy körülbelül 10 km-re laktunk Mezőfalvától, de így is sikerült időben odaérnünk, és nagy élmény volt tizenegy-két évesen látni testközelből a Vidit. Soha meg nem fordult a fejemben, hogy néhány évvel később én Karsai Lacival vagy Nagy II. Janival együtt fogok játszani. Aztán tessék, egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott vagyok köztük a Vidi első csapatának az öltözőjében.

- 20 évesen, 1979-ben debütált az élvonalban, majd alig két évvel később, 1981-ben már UEFA-kupa-meccset játszott a Rapid Wien ellen. Az osztrák csapatban ott volt többek közt Antonín Panenka is, aki ma már igazi legendának számít híres tizenegyes-gólja miatt. Hogy emlékszik vissza az első nemzetközi meccsére?

Így van, és még csak nem is ő volt a legnagyobb név abban a Rapid Wien-ben, hiszen ott volt például Hans Krankl is, aki nem sokkal korábban még a Barcelonában játszott, és spanyol gólkirály is volt. Az első meccsen 2-2-es döntetlent értünk el Bécsben, de nem örültünk az x-nek, hiszen Panenka a 90. percben egyenlített, vagyis nagy esélyünk volt akkor a győzelemre. Aztán a fehérvári visszavágót viszonylag simán nyerték meg az osztrákok Krankl két találatával. Mindenesetre nagy élmény volt olyan fiatalon nemzetközi tétmeccseken pályára lépni a Vidiben, és persze akkor még álmodni sem mertünk arról, hogy néhány esztendővel később egészen a döntőig menetelünk az UEFA-kupában.

- A Vidiből 1987-ben Zalaegerszegre, majd két évvel később onnan az MTK-ba vezetett az útja. Hogy jött akkoriban ez a két lehetőség, és miért döntött a váltás mellett, valamint hogy emlékszik vissza az MTK-s évekre?

Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy Zalaegerszegre kerültem. Lejárt Fehérváron a szerződésem, de szóban már majdnem mindenben megegyeztünk, közel jártunk ahhoz, hogy aláírjak újabb néhány évre a Vidihez, amikor este Koszta Jani csengetett a kaputelefonomon, hiszen akkoriban még nem volt vezetékes telefonunk. Szóval csengett a kaputelefon, Jani volt az, és közölte, hogy itt vannak a ZTE-től és velem akarnak beszélni. Elég szép jövőképet vázoltak fel nekem, látszott rajtuk, hogy nagyon szeretnék, ha ott folytatnám. Én nem akartam mindenáron távozni, bíztam benne, hogy amikor jelzem a Vidi vezetőinek, hogy komolyan érdeklődik irántam a ZTE is, akkor esetleg küzdenek egy kicsit értem, de mivel ennek semmi jelét nem láttam, így a váltás mellett döntöttem. Az MTK-ba pedig Verebes József hívott, akivel korábban már együtt dolgoztam a Vidinél is. Az 1989-90-es szezonban "csontra" ugyanúgy végeztünk, mint az Újpest, ugyanannyi győzelmünk, döntetlenünk és vereségünk volt, mint a lila-fehéreknek, egyetlen gólon múlt, hogy végül nem mi ünnepelhettünk bajnoki címet. Az Újpestnek ugyanis +23 nekünk pedig "csak" +22 volt a gólkülönbségünk. Azt a bajnokságot sajnos mi buktuk el, hiszen a saját kezünkben volt a sorsunk. Az utolsó fordulóban a kiesés elől menekülő Vác ellen játszottunk, és egy döntetlen is elég lett volna a bajnoki címhez - sajnos 2-1-re kikaptunk, de még így is bajnokok lehettünk volna, ha az Újpest kettőnél kevesebb góllal győzi le a Honvédot - végül azonban 2-0-ra nyert a Dózsa, így ők lettek a bajnokok. (Érdekesség, hogy a lila-fehérek kapusa akkor az a Brockhauser István volt, aki ma a Vidi kapusedzője - a szerk.)

- Milyen érzés volt ellenfélként visszatérni Sóstóra?

Az első alkalom nagyon kellemetlen volt, mert hatalmas zakót kaptunk (nevet). 4-0-ás vereségbe szaladtunk bele a ZTE-vel. Egyébként mindig különleges érzés volt az ellenfél játékosaként visszatérni Székesfehérvárra. A szurkolók mindig megtapsoltak, ami nagyon jó érzés volt, hiszen nem haraggal távoztam a Viditől. De minden alkalommal, amikor ellenfélként szaladtam ki a Sóstói Stadion zöld gyepére, furcsa érzés kerített hatalmába, azonban 90 percre mindig félretettem az érzelmeimet.

- Ha megnevezhetné egy vidis és egy MTK-s csapattársát, akire azt mondaná, hogy ő volt a legjobb játékostársa, akkor kiket mondana?

A Vidiből nem tudnék csak egy játékost kiemelni, hiszen mi csapatként voltunk nagyon jók. Nálunk nem voltak olyan egyéniségek, mint a Fradiban Nyilasi, vagy a Dózsában Törőcsik. Az MTK-ból véleményem szerint Balogh Tibi és Hannich Peti volt az a két labdarúgó, akik kiemelkedtek a többiek közül.

- Profi pályafutását végül aztán Vidi-játékosként fejezte be...

Így van, 1990-ben "hazatértem" és még közel 4 évig szerepeltem a Vidiben. 34 évesen hagytam abba a profi pályafutásomat, igaz, én még éreztem erőt magamban, de végül nem kaptam új szerződést, úgyhogy nem volt mit tennem. Egyetlen csapattól, az akkor még a megye I-ben szereplő Gázszertől volt megkeresésem, de mivel abból nem tudtam volna megélni, így azt a döntést hoztam, hogy kimentem Olaszországba, ahol két évig gyakorlatilag megállás nélkül dolgoztam. Szinte egyik napról a másikra szakadtam el a profi sporttól, de szerencsére nem estem kétségbe, és ha kemény munkával is, de sikerült olyan szinten eltartanom a családomat, mint amikor még profi labdarúgó voltam. Két év múlva hazajöttem, és Kuti Tamás ajánlott munkát nekem, aki akkoriban a Diadora magyarországi képviselője volt, illetve azt is megengedte, hogy a munka mellett focizzak - így kerültem az akkor megye II-es Szabadegyháza csapatába, akikkel egészen az NB III-ig jutottunk. Remek kis csapat volt. A focit aztán 47 éves koromban hagytam abba, de akkor még megye I-es bajnoki címet ünnepelhettem a Velencével.

- Azonban teljesen nem szakadt el a labdarúgástól, hiszen a mai napig edzőként dolgozik a Vidi utánpótlásában.

Igen, és nagyon élvezem a munkát a kicsikkel. 10 éves gyerekekkel foglalkozom, sok örömet lelek a munkámban. Sosem terveztem, hogy felnőtt csapat edzője legyek, itt a gyerekeknél abszolút megtaláltam a számításaimat. Bízom benne, hogy sikerül valamennyit átadnom a tudásomból a jövő labdarúgóinak.

- Végül, milyen találkozóra számít szombaton egykori csapatai mérkőzésén?

Szerintem az MTK egyáltalán nem olyan rossz csapat, mint amit a helyezésük mutat. Nagyon nehéz dolga lesz idegenben a Vidinek, de bízom benne, hogy a játékosok átérzik az utolsó mérkőzések súlyát és bebizonyítják, hogy ők ma a legjobb csapat Magyarországon, és végül megnyerik a bajnokságot. Nagyon szurkolok a Vidinek, sajnos az elmúlt időszakban sok pontot hullajtott el a csapat, de továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk. Mindenképp Vidi-győzelmet várok, ám ahogy mondtam, egyáltalán nem lesz könnyű meccs.