hu en
2017. April 21. 11:00  -  Wéninger Ákos   -   Photo: vidi.hu
Vadász Imre: "Nagyon nehéz meccs vár szombaton a Vidire, de fehérvári győzelmet várok"

A szombati MTK - Vidi bajnoki kapcsán beszélgettünk klubunk legendájával.

Vadász Imre 1959. november 10-én született Előszálláson. 1973-ban került a Vidi utánpótlásába, az élvonalban pedig 1979-ben debütált. Tagja volt az UEFA-kupa-döntős csapatnak, majd később Zalaegerszegen és az MTK-ban is játszott. Profi pályafutását 1994-ben a Vidiben fejezte be. 1986 és 1987 között két alkalommal szerepelt az olimpiai válogatottban. 1981 és 1986 között 10-szeres utánpótlás válogatott volt.

- Miért pont a labdarúgásra esett gyerekkorában a választása?

Amióta az eszemet tudom, én egyáltalán nem készültem futballistának. Teljesen véletlenül, ráadásul viszonylag elég idős koromban kezdtem el a focival komolyabban foglalkozni. A székesfehérvári Ybl Miklós Szakközépiskola tanulója voltam, és a testnevelés tanárom, Borbély Laci bácsi - aki egyben a Vidi serdülőcsapatának volt az edzője - szúrta ki, hogy nem bánok ügyetlenül a labdával, és ő mondta, hogy menjek ki az egyik edzésre Sóstóra. Kimentem, és végül ott ragadtam. Szóval így kezdődött a karrierem (nevet). Egyébként a futball előtte is úgymond az életem részét képezte, hiszen iskola után mindig sötétedésig rúgtuk a bőrt a cimborákkal a téren, de egyáltalán nem akartam akkor még focista lenni. Csupán szerettem játszani. Arra viszont mindenképp büszke vagyok, hogy amikor komolyabb szinten kezdtem el itt a Vidinél művelni a labdarúgást, akkor mindössze 5 évre volt szükségem ahhoz, hogy serdülőtől eljussak az NB I-ig, vagyis igen gyors léptekkel haladtam.

- Mi volt az első Vidivel kapcsolatos emléke gyerekkorában?

A 70-es évek elején a szomszéd faluban, Mezőfalván játszott pályaavató meccset a Videoton. Amikor ezt megtudtuk a barátaimmal, egyből bicajra pattantunk. Igen ám, de mi hárman voltunk, de csak két biciklink volt. Ilyenkor mindig úgy szoktunk közlekedni, hogy egy valaki futott a másik kettő meg tekert (nevet). A lényeg a lényeg, hogy körülbelül 10 km-re laktunk Mezőfalvától, de így is sikerült időben odaérnünk, és nagy élmény volt tizenegy-két évesen látni testközelből a Vidit. Soha meg nem fordult a fejemben, hogy néhány évvel később én Karsai Lacival vagy Nagy II. Janival együtt fogok játszani. Aztán tessék, egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott vagyok köztük a Vidi első csapatának az öltözőjében.

- 20 évesen, 1979-ben debütált az élvonalban, majd alig két évvel később, 1981-ben már UEFA-kupa-meccset játszott a Rapid Wien ellen. Az osztrák csapatban ott volt többek közt Antonín Panenka is, aki ma már igazi legendának számít híres tizenegyes-gólja miatt. Hogy emlékszik vissza az első nemzetközi meccsére?

Így van, és még csak nem is ő volt a legnagyobb név abban a Rapid Wien-ben, hiszen ott volt például Hans Krankl is, aki nem sokkal korábban még a Barcelonában játszott, és spanyol gólkirály is volt. Az első meccsen 2-2-es döntetlent értünk el Bécsben, de nem örültünk az x-nek, hiszen Panenka a 90. percben egyenlített, vagyis nagy esélyünk volt akkor a győzelemre. Aztán a fehérvári visszavágót viszonylag simán nyerték meg az osztrákok Krankl két találatával. Mindenesetre nagy élmény volt olyan fiatalon nemzetközi tétmeccseken pályára lépni a Vidiben, és persze akkor még álmodni sem mertünk arról, hogy néhány esztendővel később egészen a döntőig menetelünk az UEFA-kupában.

- A Vidiből 1987-ben Zalaegerszegre, majd két évvel később onnan az MTK-ba vezetett az útja. Hogy jött akkoriban ez a két lehetőség, és miért döntött a váltás mellett, valamint hogy emlékszik vissza az MTK-s évekre?

Teljesen véletlenül alakult úgy, hogy Zalaegerszegre kerültem. Lejárt Fehérváron a szerződésem, de szóban már majdnem mindenben megegyeztünk, közel jártunk ahhoz, hogy aláírjak újabb néhány évre a Vidihez, amikor este Koszta Jani csengetett a kaputelefonomon, hiszen akkoriban még nem volt vezetékes telefonunk. Szóval csengett a kaputelefon, Jani volt az, és közölte, hogy itt vannak a ZTE-től és velem akarnak beszélni. Elég szép jövőképet vázoltak fel nekem, látszott rajtuk, hogy nagyon szeretnék, ha ott folytatnám. Én nem akartam mindenáron távozni, bíztam benne, hogy amikor jelzem a Vidi vezetőinek, hogy komolyan érdeklődik irántam a ZTE is, akkor esetleg küzdenek egy kicsit értem, de mivel ennek semmi jelét nem láttam, így a váltás mellett döntöttem. Az MTK-ba pedig Verebes József hívott, akivel korábban már együtt dolgoztam a Vidinél is. Az 1989-90-es szezonban "csontra" ugyanúgy végeztünk, mint az Újpest, ugyanannyi győzelmünk, döntetlenünk és vereségünk volt, mint a lila-fehéreknek, egyetlen gólon múlt, hogy végül nem mi ünnepelhettünk bajnoki címet. Az Újpestnek ugyanis +23 nekünk pedig "csak" +22 volt a gólkülönbségünk. Azt a bajnokságot sajnos mi buktuk el, hiszen a saját kezünkben volt a sorsunk. Az utolsó fordulóban a kiesés elől menekülő Vác ellen játszottunk, és egy döntetlen is elég lett volna a bajnoki címhez - sajnos 2-1-re kikaptunk, de még így is bajnokok lehettünk volna, ha az Újpest kettőnél kevesebb góllal győzi le a Honvédot - végül azonban 2-0-ra nyert a Dózsa, így ők lettek a bajnokok. (Érdekesség, hogy a lila-fehérek kapusa akkor az a Brockhauser István volt, aki ma a Vidi kapusedzője - a szerk.)

- Milyen érzés volt ellenfélként visszatérni Sóstóra?

Az első alkalom nagyon kellemetlen volt, mert hatalmas zakót kaptunk (nevet). 4-0-ás vereségbe szaladtunk bele a ZTE-vel. Egyébként mindig különleges érzés volt az ellenfél játékosaként visszatérni Székesfehérvárra. A szurkolók mindig megtapsoltak, ami nagyon jó érzés volt, hiszen nem haraggal távoztam a Viditől. De minden alkalommal, amikor ellenfélként szaladtam ki a Sóstói Stadion zöld gyepére, furcsa érzés kerített hatalmába, azonban 90 percre mindig félretettem az érzelmeimet.

- Ha megnevezhetné egy vidis és egy MTK-s csapattársát, akire azt mondaná, hogy ő volt a legjobb játékostársa, akkor kiket mondana?

A Vidiből nem tudnék csak egy játékost kiemelni, hiszen mi csapatként voltunk nagyon jók. Nálunk nem voltak olyan egyéniségek, mint a Fradiban Nyilasi, vagy a Dózsában Törőcsik. Az MTK-ból véleményem szerint Balogh Tibi és Hannich Peti volt az a két labdarúgó, akik kiemelkedtek a többiek közül.

- Profi pályafutását végül aztán Vidi-játékosként fejezte be...

Így van, 1990-ben "hazatértem" és még közel 4 évig szerepeltem a Vidiben. 34 évesen hagytam abba a profi pályafutásomat, igaz, én még éreztem erőt magamban, de végül nem kaptam új szerződést, úgyhogy nem volt mit tennem. Egyetlen csapattól, az akkor még a megye I-ben szereplő Gázszertől volt megkeresésem, de mivel abból nem tudtam volna megélni, így azt a döntést hoztam, hogy kimentem Olaszországba, ahol két évig gyakorlatilag megállás nélkül dolgoztam. Szinte egyik napról a másikra szakadtam el a profi sporttól, de szerencsére nem estem kétségbe, és ha kemény munkával is, de sikerült olyan szinten eltartanom a családomat, mint amikor még profi labdarúgó voltam. Két év múlva hazajöttem, és Kuti Tamás ajánlott munkát nekem, aki akkoriban a Diadora magyarországi képviselője volt, illetve azt is megengedte, hogy a munka mellett focizzak - így kerültem az akkor megye II-es Szabadegyháza csapatába, akikkel egészen az NB III-ig jutottunk. Remek kis csapat volt. A focit aztán 47 éves koromban hagytam abba, de akkor még megye I-es bajnoki címet ünnepelhettem a Velencével.

- Azonban teljesen nem szakadt el a labdarúgástól, hiszen a mai napig edzőként dolgozik a Vidi utánpótlásában.

Igen, és nagyon élvezem a munkát a kicsikkel. 10 éves gyerekekkel foglalkozom, sok örömet lelek a munkámban. Sosem terveztem, hogy felnőtt csapat edzője legyek, itt a gyerekeknél abszolút megtaláltam a számításaimat. Bízom benne, hogy sikerül valamennyit átadnom a tudásomból a jövő labdarúgóinak.

- Végül, milyen találkozóra számít szombaton egykori csapatai mérkőzésén?

Szerintem az MTK egyáltalán nem olyan rossz csapat, mint amit a helyezésük mutat. Nagyon nehéz dolga lesz idegenben a Vidinek, de bízom benne, hogy a játékosok átérzik az utolsó mérkőzések súlyát és bebizonyítják, hogy ők ma a legjobb csapat Magyarországon, és végül megnyerik a bajnokságot. Nagyon szurkolok a Vidinek, sajnos az elmúlt időszakban sok pontot hullajtott el a csapat, de továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk. Mindenképp Vidi-győzelmet várok, ám ahogy mondtam, egyáltalán nem lesz könnyű meccs.

Fehérvár FC - all rights reserved
This site uses cookies to deliver its services to offer you personalized advertisements and to analyze traffic. The usage data may be available to Google. By using this website you consent to the use of cookies. More information