Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A kék-fehérek így is nagyon közel vannak a kiesési zónához. A szezonban eddig kétszer találkoztunk velük, egyszer ők nyertek, egyszer mi.

Az MTK a tabella 10. helyéről várja a szombati bajnokit, mindössze 3 ponttal előzik meg a már kiesőhelyen álló DVTK-t. Tavasszal 8 mérkőzésen háromszor győztek, kétszer ikszeltek és háromszor kikaptak. A mezőnyben a kék-fehérek lőtték a második legkevesebb gólt, 27 meccsen 20-at. Legeredményesebb játékosuk az egykor a Vidit erősítő Torghelle Sándor, aki 8-szor talált az ellenfelek hálójába. Ez azt jelenti, hogy a májusban 35. születésnapját ünneplő támadó szerezte csapata góljainak 40 százalékát.
A legutóbbi fordulóban Debrecenben játszott 0-0-ás döntetlent az MTK, akkor a következő játékosok kaptak lehetőséget Tamási Zsolttól, aki egyébként a téli szünetben váltotta a kispadon Teodoru Vasziliszt:
Petkovic - Baki (Okuka), Grgic, Vogyicska (Nikházi), Torghelle, Kanta, Vadnai, Poór, Kolomoiets, Borbély (Katona), Vass.
A 2016-2017-es szezonban már kétszer találkoztunk a kék-fehérekkel, augusztusban idegenben 1-0-ra kikaptunk, novemberben Felcsúton 2-0-ra győztünk.
Nem súlyos Juhász Roland sérülése
2017. Április 25.
Csapatkapitányunkat az MTK elleni mérkőzés második félidejében elővigyázatosságból kellett lecserélni.
Mirko Maric: "Örülök az első NB I-es gólomnak, de szívesen elcserélném a 3 pontra"
2017. Április 22.
Horvát támadónk megszerezte ugyan első találatát a magyar élvonalban, érthető okokból azonban mégsem tudott felhőtlenül boldogan nyilatkozni a lefújást követően.
Döntetlen az MTK otthonában
TUDÓSÍTÁS @ 2017. Április 22.
Maric első NB I-es góljával már a 6. percben megszereztük a vezetést, azonban alig három perccel később egyenlítettek a hazaiak. Rengeteg helyzetünk volt, de a győzelmet jelentő újabb gólra hiába vártunk.
Henning Berg: “Nem vagyunk elégedettek az egy ponttal”
2017. Április 22.
A két vezetőedző értékelte az MTK - Vidi bajnokit.
Henning Berg: “Szoros meccs várható az MTK otthonában”
EDZŐI @ 2017. Április 22.
Vezetőedzőnk ezzel együtt természetesen győzelmet szeretne ünnepelni a lefújás után.
Tamási Zsolt: "Mindhárom pontra szükségünk van"
ELLEN-ÉRV @ 2017. Április 22.
Az MTK vezetőedzője harcos játékot vár csapatától.



















