hu en
2016. Október 30. 16:30  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
VIDEOTON FC II - TARR ANDRÁSHIDA 4-0 (1-0)
Vidi II - magabiztos győzelem emberhátrányban is

Második csapatunk több mint 80 percen keresztül játszott 10 emberrel a vasárnap délutáni NB III-as bajnokin, azonban így is meggyőző fölénnyel sikerült nyerni az Andráshida ellen.

NB III Nyugati csoport, 2016-2017, Őszi szezon, 13. fordulóMeccs center 
4-0
(1-0)
Bévárdi 20, Sejben 57, Sejben 66, Pölöskei 90
Videoton FC II:
Gyánó -- Baksa, Lénárt (Réti 70), Varga, Schiller, Kovács, Sejben, Pölöskei, Suljic, Bévárdi (Véninger 87), Barczi

TARR Andráshida SC:
Horváth -- Horváth, Horváth, Tóth, Vittman, Kalamár, Kovács, Szegleti, Baráth (Kónya 65), Pesti (Horváth 75), Balla (Varga 55)
2016.10.30. SzékesfehérvárSóstói StadionJátékvezetők: Derdák MarcellKirály ZsoltBognár László

A múlt heti súlyos, Kaposvár elleni 6-0-ás vereséget követően hazai környezetben, az Andráshida ellen javíthatott Disztl László együttese. Az első csapat keretéből ezúttal a hétközi Makó elleni kupameccsen csereként pályára lépve gólt szerző Bévárdi Zsombor mellett Sejben Viktor, Asmir Suljic, Pölöskei Zsolt és Barczi Dávid lépett pályára. 

Jól kezdtük a meccset, a 6. percben Sejben tört szépen kapura, majd 13 méterről hatalmas kapufát lőtt. Három perccel később megfogyatkoztunk, Barczit állította ki szövegelésért a játékvezető. A 19. percben - a végig nagy kedvvel futballozó - Suljic mutatott be szép cseleket, majd Bévárdit hozta játékba, aki 15 méterről óriási gólt lőtt (1-0). A vendégek nem igazán tudtak kialakítani gólhelyzetet, míg a mieink magabiztosan, taktikusan futballoztak.

A második játékrész elején Bévárdi növelhette volna az előnyünket, de lövése a kapufán csattant. Az 57. percben egy szép akció végén Sejben talált közelről az Andráshida kapujába (2-0), majd alig tíz perccel később Pölöskei 23 méterről a jobb kapufa tövét találta el, a kipattanót Sejben szerezte meg, tolt egyet a labdán, aztán 18 méterről pazar gólt szerzett (3-0). 

Közvetlenül a mérkőzés vége előtt, a 90. percben Pölöskei okosan tekert 15 méterről a kapuba, beállítva ezzel a 4-0-ás végeredményt. 

Csapatunk ugyan több mint 80 percet emberhátrányban futballozott, de így is nagyon magabiztosan, szép gólokat szerezve nyert az Andráshida ellen. Jövő héten a Tatabánya otthonába látogatunk.

DISZTL LÁSZLÓ: "Nagyon hamar emberhátrányba kerültünk, ennek ellenére az egész mérkőzés során nagyszerűen működtünk csapatként, és voltak jó egyéni teljesítmények. Gratulálok a csapatomnak, hogy 10 emberrel is ilyen nagy fölénnyel tudta megnyerni ezt a mérkőzést."

 

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek