Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A nagykanizsai spori az elmúlt négy évben mindössze két alkalommal dirigált Vidi-meccset.

Berke Balázs 1984. február 20-án született Nagykanizsán, de ma már Budapesten él, civil foglakozása szerint köztisztviselőként dolgozik egy önkormányzatnál. A 32 éves játékvezető a 2011-2012-es szezonban lett tagja az NB I-es játékvezetői karnak. Első NB I-es mérkőzését 2011. július 30-án vezette, akkor a Siófok 2-0-ra nyert az Újpest ellen. Berke Balázs 2012 őszén, valamint tavaly májusban vezetett a Vidinek mérkőzést. 4 éve a Ligakupában 2-0-ra nyertünk hazai pályán a Kaposvár ellen, míg tavaly Pakson, bajnokin 1-0-ra kikaptunk.
A szombati, Honvéd elleni találkozón a két asszisztens Buzás Balázs és dr. Varga Zsolt lesz, a tartalék játékvezetői teendőket pedig Szert Balázs látja el.

A Honvéd elleni győztes bajnoki után ketten kerültek be az álomcsapatba a Vidiből.

Fiatal támadónk arról is beszélt, számított-e rá, hogy 11 fordulót követően 4 gólnál jár majd.

A Vidi csapatkapitánya értékelte a győztes kispesti bajnokit.

A két vezetőedző értékelte a Honvéd - Vidi bajnokit.

Juhász Roland fejesével szereztünk vezetést, amit még szünet előtt kiegyenlített a Honvéd. A három pont sorsát Géresi remek gólja döntötte el.

A piros-feketék ugyanannyi pontot gyűjtöttek eddig, mint mi. Előző két meccsüket megnyerték, az MTK-t 5-0-ra, a Lokit 1-0-ra verték.