Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Fiatal támadónk arról is beszélt, számított-e rá, hogy 11 fordulót követően 4 gólnál jár majd.
"Tisztában voltunk azzal, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk a Honvéd ellen, és ez be is igazolódott. A célunk az volt, hogy megszerezzük a 3 pontot, nagyon sokat kellett azért tennünk, hogy ez végül sikerüljön, egy nagyon masszív Honvéd otthonából távoztunk győztesen. Boldog vagyok, hogy győztes góllal járulhattam hozzá nevelőklubom újabb sikeréhez. Nem gondoltam a szezon előtt arra, hogy 11 fordulót követően 4 gólnál fogok járni, de továbbra sem tervezek előre, mindig csak a következő találkozóra összpontosítok, és arra, hogy tudásom legjavát tudjam nyújtani a pályán. Persze jó dolog, hogy több mint 1 év után ismét a bajnoki címvédő FTC ellőt állunk a tabellán, de nagyon messze még a szezon vége, ahogy az edzőnk is mondta, ez egy maratoni bajnokság, és ugye az aranyérmet az kapja majd, aki a bajnokság végén áll az élen, nekünk pedig ez az elsődleges célunk. Most 3 hét szünet következik, de igazából én nem sokat fogok pihenni, hiszen vasárnap már utazom az U21-es válogatottba, ahol két tétmérkőzést játszunk a közeljövőben. Itthon Portugália ellen, idegenben pedig Görögország ellen. Egyik meccs sem lesz könnyű, de személy szerint a válogatottban is mindent megteszek, ha lehetőséget kapok, akkor a legjobb tudásom szerint segítsem a nemzeti együttest. Nem hiszem, hogy a szünet kizökkentene bennünket, hiszen a legutóbbi válogatott pihenőről is jó formában tértünk vissza, bízom benne, hogy a folytatásban is hasonlóan sikeresek leszünk" - nyilatkozta honlapunknak Géresi Krisztián.
A Honvéd elleni győztes bajnoki után ketten kerültek be az álomcsapatba a Vidiből.
A Vidi csapatkapitánya értékelte a győztes kispesti bajnokit.
A két vezetőedző értékelte a Honvéd - Vidi bajnokit.
Juhász Roland fejesével szereztünk vezetést, amit még szünet előtt kiegyenlített a Honvéd. A három pont sorsát Géresi remek gólja döntötte el.
A piros-feketék ugyanannyi pontot gyűjtöttek eddig, mint mi. Előző két meccsüket megnyerték, az MTK-t 5-0-ra, a Lokit 1-0-ra verték.
Erős Vidire számít a kispestiek olasz vezetőedzője, aki ettől függetlenül örömet okozna a Honvéd-szurkolóknak.