hu en
2016. Június 01. 13:00  -  Wéninger Ákos   -   Fotó: vidi.hu
Juhász Roland: "Nagy álmom vált valóra azzal, hogy játékosként lehetek ott az Eb-n"

Csapatkapitányunkkal a kedd délutáni kerethirdetést követően beszéltünk telefonon.

"Délután 15 órakor lett a közvélemény számára hivatalos a 23 fős utazó keret, azonban mi sem sokkal korábban tudtuk meg a szövetségi kapitánytól, hogy kik azok, akikre számít majd nyáron Franciaországban. Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy én is részese lehetek a magyar válogatott Eb-szereplésének. Aki ismer, az tudja, hogy számomra mindig is a válogatott volt a legfontosabb, de szerintem ezzel minden labdarúgó így van. Azzal, hogy játékosként lehetek ott az Eb-n egy álmom vált valóra. Rengeteg nagy csatát megéltem már labdarúgóként, de mindenképp az Eb lesz a karrierem csúcsa. Már most libabőrös vagyok, ha belegondolok abba, hogy az Eb-n a magyar himnuszt fogják játszani. Az események most gyorsulnak fel igazán, hiszen a hét második felében Németországba utazunk, ahol szombaton felkészülési mérkőzést játszunk a világbajnok ellen. Ezt követően kapunk két szabadnapot, majd 7-én elutazunk Franciaországba. Mindannyian nagyon várjuk már az Európa-bajnokságot, biztos, hogy feledhetetlen sportélményben lesz részünk, és a szurkolóknak is" - nyilatkozta honlapunknak Juhász Roland.

Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek