Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A válogatottal készülő csapatkapitány képviseli a Vidit a hétvége álomcsapatában.

Az OTP Bank Liga 26. fordulója után is megválasztotta a csakfoci.hu a játéknap legjobb csapatát, melybe ezúttal egy Vidi-játékos, Juhász Roland került be.
"Az elmúlt hetek visszafogottabb teljesítménye után ezen a hétvégén a jók közé tartozott csapatában, amely kapott gól nélkül zárt" - írják védőnkről.
A 26. forduló válogatottja:
Balajcza (Újpest) - Okuka (Diósgyőr), Vaskó (Békéscsaba), Juhász (Videoton FC), Lovric (Budapest Honvéd) - Elek (Diósgyőr), Nagy Á. (Ferencváros) – Hidi (Budapest Honvéd) – Sesták (Ferencváros), Novothny (Diósgyőr), Eppel (Budapest Honvéd)
Pátkai: "Hiába mentünk előre, nem tudtunk betalálni"
INTERJÚ @ 2016. Március 19.
Középpályásunk szerint az elmúlt meccsekhez hasonló forgatókönyv szerint alakult a Puskás Akadémia elleni bajnoki, küzdöttünk, de a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni.
Horváth Ferenc: "Sajnos ezúttal sem szakadt át a gát“
2016. Március 19.
A két vezetőedző értékelte a szombati bajnokit.
Nem született gól a Puskás Akadémia elleni bajnokin
PUSKÁS AKADÉMIA FC - VIDEOTON FC 0-0 @ 2016. Március 19.
Második alkalommal szerzett ellenünk pontot az élvonalban a felcsúti együttes.
Élőben lesz látható a PAFC - Vidi bajnoki az m4sport.hu oldalon
OTP BANK LIGA @ 2016. Március 19.
A televízióban nem, azonban az M4Sport oldalán követhetik a délutáni találkozót.
Robert Jarni: „Mindenképpen szeretnénk javítani"
ELLEN-ÉRV @ 2016. Március 19.
A Puskás Akadémia vezetőedzője parázs ütközetre számít a délutáni PAFC-Vidin.
Horváth Ferenc: „Mindkét csapatnak bőven van motivációja”
2016. Március 19.
A Vidi vezetőedzője bízik abban, hogy végre a támadóktól is jönnek majd a gólok.



















