Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Középpályásunk szerint az elmúlt meccsekhez hasonló forgatókönyv szerint alakult a Puskás Akadémia elleni bajnoki, küzdöttünk, de a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni.

"Ugyanaz történt, mint az elmúlt meccseken sajnos, mentünk előre, de a helyzeteinket nem tudtuk kihasználni. Úgy érzem, volt két olyan szituáció is, amikor büntetőhöz juthattunk volna, a játékvezető azonban máshogy döntött. Valahogy ki kell jönnünk ebből a hullámvölgyből, gólokat kell szereznünk, utána sokkal felszabadultabban fogunk játszani, ebben biztos vagyok. Elég sok lehetőségünk volt arra az elmúlt hetekben, hogy meginduljunk felfelé a tabellán, nem tudtunk élni ezekkel. Az egy pontok kevesek ahhoz, hogy a második helyre odaérjünk. A Vasas ellen folytatjuk majd a bajnokságot, bízom benne, hogy azon a találkozón végre kijön a lépés a csapatnak" - mondta a vidi.hu-nak Pátkai Máté.
Juhász a 26. forduló legjobbjai között
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2016. Március 22.
A válogatottal készülő csapatkapitány képviseli a Vidit a hétvége álomcsapatában.
Horváth Ferenc: "Sajnos ezúttal sem szakadt át a gát“
2016. Március 19.
A két vezetőedző értékelte a szombati bajnokit.
Nem született gól a Puskás Akadémia elleni bajnokin
PUSKÁS AKADÉMIA FC - VIDEOTON FC 0-0 @ 2016. Március 19.
Második alkalommal szerzett ellenünk pontot az élvonalban a felcsúti együttes.
Élőben lesz látható a PAFC - Vidi bajnoki az m4sport.hu oldalon
OTP BANK LIGA @ 2016. Március 19.
A televízióban nem, azonban az M4Sport oldalán követhetik a délutáni találkozót.
Robert Jarni: „Mindenképpen szeretnénk javítani"
ELLEN-ÉRV @ 2016. Március 19.
A Puskás Akadémia vezetőedzője parázs ütközetre számít a délutáni PAFC-Vidin.
Horváth Ferenc: „Mindkét csapatnak bőven van motivációja”
2016. Március 19.
A Vidi vezetőedzője bízik abban, hogy végre a támadóktól is jönnek majd a gólok.



















