Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Vezetőedzőnk szerint a taktika mellett a mentális tényezőknek lesz fontos szerepe a Békéscsaba elleni bajnokin.

„Tartom a sajtótájékoztatón elmondott véleményemet a DVTK elleni meccsel kapcsolatban, de egy dolgot már másképpen gondolok így, aludva a dolgokra. Ez a vereség többet ért annál, mintha egy pontot szereztünk volna, mert akkor valószínűleg átsiklottunk volna néhány kisebb problémán, amelyek most a felszínre kerültek. Leültünk a csapattal és átbeszéltünk mindent, magukba szálltak most a srácok. Úgy gondolom, hogy ez így hosszútávon többet ért, mint egy pont Miskolcon. A Békéscsaba elleni mérkőzést nem a labdakihozatalok és a táblára felrajzolt támadásvezetések döntik majd el, hanem azok a tényezők, amelyekről szerda este is beszéltem. Helyükre kell tennie a játékosoknak ezeket a fontos dolgokat, mert ezek nélkül nemhogy profi szinten, máshol sem lehet futballozni“ – nyilatkozta a Békéscsaba elleni mérkőzés előtt a Vidi mestere, Horváth Ferenc.
Kovácsik és Stopira is bekerült a forduló válogatottjába
2016. Március 14.
A bravúrt bravúrra halmozó kapusunk mellett gólszerző védőnk is bekerült a 25. forduló álomcsapatába.
Horváth Ferenc: „Ez a hét nem úgy sikerült, ahogyan terveztük“
2016. Március 12.
A két vezetőedző értékelte a Vidi-Békéscsaba bajnokit.
Döntetlen a Békéscsaba ellen
VIDEOTON FC - BÉKÉSCSABA 1-1 (0-1) @ 2016. Március 12.
A kiesés elől menekülő Békéscsaba ezúttal is szervezett futballt mutatott be, Laczkó korai góljával az 57. percig vezettek a vendégek, akkor Stopira egyenlített.
7-9 Celsius-fok várható szombat délután Felcsúton
IDŐJÁRÁS @ 2016. Március 12.
Előfordulhat kisebb mennyiségű csapadék a Békéscsaba elleni bajnoki ideje alatt.
Zoran Spisljak: „Nincs megállás, bírni kell a feszített tempót"
ELLEN-ÉRV @ 2016. Március 12.
Zárt védekezéssel és hatékony helyzetkihasználással készül pontot, pontokat szerezni ellenünk a Békéscsaba vezetőedzője.
Öt meccsen öt pont a Békéscsaba mérlege tavasszal
ELLENFÉL-LES @ 2016. Március 11.
A viharsarkiakkal legutóbb február 20-án találkoztunk, akkor 1-1 lett a végeredmény.



















