Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Előfordulhat kisebb mennyiségű csapadék a Békéscsaba elleni bajnoki ideje alatt.

"Szombaton időjárásunkban anticiklonális és ciklonális hatások is érvényesülnek, emiatt országszerte elszórtan számíthatunk kis mennyiségű csapadékra, de a réteges felhőzet mögül időnként előbukkanó napra is. Felcsúton a délutáni órákban erősen felhős lesz az égbolt, kis valószínűséggel előfordulhat rövid ideig tartó, átmeneti kisebb eső. A mérkőzés ideje alatt a mérsékelt szél időnként megélénkülhet, a hőmérséklet 7-9 C-fok körül alakul" - mondta Gaál Nikolett, a vidi.hu meteorológusa.
Kovácsik és Stopira is bekerült a forduló válogatottjába
2016. Március 14.
A bravúrt bravúrra halmozó kapusunk mellett gólszerző védőnk is bekerült a 25. forduló álomcsapatába.
Horváth Ferenc: „Ez a hét nem úgy sikerült, ahogyan terveztük“
2016. Március 12.
A két vezetőedző értékelte a Vidi-Békéscsaba bajnokit.
Döntetlen a Békéscsaba ellen
VIDEOTON FC - BÉKÉSCSABA 1-1 (0-1) @ 2016. Március 12.
A kiesés elől menekülő Békéscsaba ezúttal is szervezett futballt mutatott be, Laczkó korai góljával az 57. percig vezettek a vendégek, akkor Stopira egyenlített.
Zoran Spisljak: „Nincs megállás, bírni kell a feszített tempót"
ELLEN-ÉRV @ 2016. Március 12.
Zárt védekezéssel és hatékony helyzetkihasználással készül pontot, pontokat szerezni ellenünk a Békéscsaba vezetőedzője.
Horváth Ferenc: „Helyükre kell tenni a fontos dolgokat“
2016. Március 12.
Vezetőedzőnk szerint a taktika mellett a mentális tényezőknek lesz fontos szerepe a Békéscsaba elleni bajnokin.
Öt meccsen öt pont a Békéscsaba mérlege tavasszal
ELLENFÉL-LES @ 2016. Március 11.
A viharsarkiakkal legutóbb február 20-án találkoztunk, akkor 1-1 lett a végeredmény.



















