hu en
2016. Február 20. 09:00  -  Gressó Gergely   -   Fotó: vidi.hu
Horváth Ferenc: „Bízom benne, hogy sokan lesznek a Pancho Arénában“

Vezetőedzőnk védekezésre összpontosító ellenfélre és sok Vidi-szurkolóra számít a mai meccsen.

„Az idény eleji mérkőzések sosem könnyűek, mindenki jól meghatározott célokkal kezdi újra a bajnokságot, biztos a Békéscsaba is mindent megtesz majd azért, hogy jobban szerepeljen tavasszal. A Csaba Ferencváros elleni mérkőzését elnézve azt láttam, hogy leginkább a védekezésre helyeznek nagy hangsúlyt, szerintem ez ellenünk sem lesz másképpen. Azonban biztos, hogy komoly erőket mozgatnak meg majd azért, hogy veszélyes kontrákat vezessenek, erre figyelnünk kell. Ez lesz az első meccsünk vendéglátóként a Pancho Arénában, nagy szükségünk van szurkolóink támogatására, bízom benne, hogy sokan ott lesznek és biztosítják számunkra a hazai pálya előnyét. Ami a hiányzókat illeti: a sérültek mellett jelenleg Treboticsra sem számítunk, ő a második kerettel edz. Ehhez röviden csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nem a játéktudása, hanem a hozzáállása miatt döntöttünk úgy a stábbal, hogy a Vidi II-vel készül, ám azt ő is tudja, hogy amennyiben úgy teljesít és dolgozik, ahogyan az elvárható, visszatérhet majd az első csapatba“ – mondta a Békéscsaba elleni mérkőzés előtt a Vidi vezetőedzője, Horváth Ferenc

CÍMKÉK
edző Horváth Ferenc Horváth Ferenc 2015-2016 OTP Bank Liga NB I Videoton FC - Békéscsaba 1912 Előre
Hírek
Fehérvár FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek