Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
Támadónk a szerdai FTC elleni kupameccsen kívül beszélt nekünk a felkészülésről és arról is, hogy mit vár a tavaszi szezontól.
"A felkészülés közepén csatlakoztam januárban a Vidihez, és itt teljesen más munkát végeztem el, mint az ezt megelőző időszakban a Ferencvárosnál. Szerencsére sok ismerős maradt itt a Vidinél, emiatt a beilleszkedésem is sokkal gyorsabban megtörtént, mintha egy teljesen új közegbe kerültem volna. Úgy érzem, sikeres volt a csapat felkészülése. Horváth Ferencék fő feladata az volt, hogy stabilizálják a védekezést, ez sikerült is. Elől pedig olyan játékosok vannak a Vidiben, akik mind gólképesek. Nem hiszem, hogy problémát fog okozni tavasszal az, hogy elérjük a kitűzött célt, azaz olyan helyen végezzünk, mely feljogosít bennünket a nemzetközi kupaszereplésre. Nagyon szeretnénk a dobogó mellett elhódítani a Magyar Kupát is. Az első, és egyik legfontosabb állomás a kupadöntőig vezető úton a szerdai, FTC elleni meccs lesz. Nyilván számomra ez egy furcsa helyzet, hiszen pár hete még a Ferencváros játékosa voltam, és az első tétmeccsemet visszatérve a Vidibe pont a zöld-fehérek ellen játszhatom. Motivált vagyok, és várom a találkozót, de nem fogom túlpörögni ezt a meccset, hiszen az könnyen visszafelé sülhet el. Úgy gondolom, az, hogy az első meccset a Groupama Arénában rendezik meg, a Ferencvárosnak kedvez, hiszen sok néző előtt szerezhetnek előnyt. Mi azonban azon leszünk, hogy mindezt megakadályozzuk, és képesnek is érzem a csapatot arra, hogy továbbjussunk a párharcból. Nem vár ránk könnyű tavasz abból a szempontból, hogy a hazai meccseinket is tulajdonképpen idegenben kell játszanunk, de van olyan erős a keretünk, hogy ezt a nehézséget is legyőzzük" - nyilatkozta honlapunknak Haraszti Zsolt.
Védőnk a szerda esti MK-mérkőzésen kívül a szombati Újpest elleni találkozóról is nyilatkozott honlapunknak.
Vezetőedzőnk és Thomas Doll értékelte a szerda esti kupameccset.
Ami 2015-ben ötből egyszer sem sikerült, az 2016-ban elsőre megvan - legyőztük a Fradit!
A Ferencváros vezetőedzője szerint pozitívum, hogy erős csapat ellen kezdhetik a tavaszi idényt.
Vezetőedzőnk szerint ősszel a Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin kezdett el igazi csapatként játszani a Vidi.
Thomas Doll együttese néhány hete megszerezte a sokszoros német utánpótlás válogatott Florian Trinkset is. A felkészülés alatt hat meccset játszottak, melyekből négyet megnyertek.