FEHERVARFC.HU Teljes verzióra váltás
Hírek / Archívum
2015. November 08. Vasárnap, 15:05 - fehervarfc.hu / Wéninger Ákos
Nyert a Vidi II az NB I-es játékosokkal megerősített Puskás II otthonában

Géresi Krisztián álomgólt lőtt Felcsúton, ahol Disztl László együttese nagyszerűen futballozott, és megérdemelten nyert a Puskás II ellen.

Vasárnap késő délelőtt igazi tavaszi időben - napsütés, 21 fok - látogatott második csapatunk Felcsútra, ahol a Puskás II vendégeként léptünk pályára. A hazaiak kihasználták az NB I-es szünetet, és összesen hét olyan játékos kapott lehetőséget, akik szerepeltek már az élvonalban. Közülük hárman - Tischler, Fodor, Pauljevic -  ráadásul alapembernek számítanak Felcsúton, míg hat fiatal labdarúgó - Kertai, László, Csonka, Szabó, Óvári, Péter - pályára lépett szerdán a Celtic elleni ifjúsági BL-meccsen, melyet 1-0-ra nyert meg a PAFC. Vagyis igen erős keret állt Komjáti András vezetőedző rendelkezésére. Nálunk ezúttal Gábor Péter kapus volt az egyetlen visszajátszó, hiszen Horváth Ferenc csapata két nappal ezelőtt a Honvéd ellen felkészülési mérkőzést játszott.

A találkozó történelmi jelentőségét az adta, hogy a Vidi és a magyar labdarúgás két ikonja, a Disztl-testvérpár, László és Péter, pályafutásuk során első alkalommal voltak ellenfelek. Erre korábban sem játékos korukban, sem később - egészen a mai napig - nem volt példa.

A mérkőzés első negyedórájában mindkét együttes óvatosan futballozott, a hazaiaknál volt többet a labda, de helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A 16. percben Tischler léc alá tartó bombáját kellett hatalmas bravúrral kipiszkálnia Gábor Péternek. Két perccel később Géresi szép cselekkel csapta be védőjét, majd kapu elé ívelt, ahonnan még sikerült felszabadítaniuk a hazai védőknek, de a kipattanót Ács szerezte meg, aki szépen ugratta ki Bükit, ő pedig hat méterről kilőtte a bal alsó sarkot (0-1). A folytatásban a hazaiak próbálkoztak, mi azonban roppant fegyelmezetten védekeztünk, kontráink pedig veszélyesek voltak. Szünet előtt nem sokkal, egy szöglet utáni fejesből egyenlíthetett volna a PAFC II, Gábor Péter azonban ismét hatalmas bravúrt mutatott be.

A második félidőben sem változott sokat a játék képe. Többet birtokolták a hazaiak a labdát, de nem tudták feltörni a védelmünket, hiába játszotta végig például a 90 percet Tischler Patrik, vagy az NB I egyik leggyorsabb szélsője, Pauljevic. Sőt, a 70. percben Géresi Krisztián igazi álomgóllal növelte a Vidi II előnyét, miután a 16-os sarkáról úgy tekert a hazai kapuba, hogy a labda a bal kapufa felső részéről pattant a gólvonal mögé (0-2). Már csak emiatt a találat miatt is érdemes megnézni a PAFC II - Vidi II gólösszefoglalóját! Ez volt Géresi kilencedik gólja, ezzel pedig utolérte a szintén kilenc találatos Pauditsot. Náluk csak egy játékos lőtt többet az NB III Nyugati-csoportjában, méghozzá az a Péter Bence, akit Komjáti András vezetőedző a 71. percben csereként pályára küldött, és ekkor már három vérbeli támadóval próbálkoztak a hazaiak a gólszerzéssel.

A mérkőzés utolsó 20 percében komolyabb említésre méltó esemény nem történt a pályán, csapatunk három vereséget követően nyert ismét, és mivel az FTC II csak 1-1-es döntetlent játszott a BKV otthonában, így 3 pontra megközelítettük az élen álló zöld-fehéreket, míg a harmadik helyezett Doroggal szemben szintén 3 pont az előnyünk.

Második csapatunk legközelebb jövő héten vasárnap a Diósdot látja vendégül a Sóstói Stadionban.

DISZTL LÁSZLÓ: "Gratulálok a csapatomnak ehhez a nagyszerű győzelemhez! Egy élvonalbeli játékosokkal megerősített csapat otthonában sikerült nyernünk. Két szép gólt szereztünk, a játékosok pedig 90 percen keresztül küzdöttek egymásért. Még egyszer, gratulálok a csapatnak!"

Fotó: vidi.hu
Vissza Fel
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek