Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A jótékonysági liciten résztvevők közül Bacher János és Horváth László gazdagodtak a dedikált ereklyékkel. Klubunk 58000 forintot utal a szervezetnek.

Október a mellrák elleni kampány hónapja volt, amelyhez a Vidi több téren is csatlakozott. Az idei összefogás keretén belül klubunk jótékonysági licitet indított, hogy a befolyó összeget „A Rák Ellen Fejér Megyében és Térségében" alapítvány számára ajánljuk fel. Az árverés keretében egy, a csapat által is dedikált kupamez és egy szintén dedikált adidas labda került kalapács alá. Előbbit Horváth László, utóbbit Bacher János vehette át Juhász Rolandtól a szombati, DVTK elleni bajnoki után.
Klubunk akciójából egyébként 58.000 forint gyűlt össze, melyet átutalunk az alapítvány számlájára.
Köszönjük a licitáláson résztvevő szurkolóink segítségét, az alapítványnak pedig további eredményes munkát kívánunk!
A Vidi-család elhunyt tagjaira emlékezünk
EMLÉKEZÉS @ 2016. November 01.
Halottak napja alkalmából megemlékezünk a klubunkhoz kötődő, vagy a magyar labdarúgás szempontjából meghatározó emberekről, akiktől az elmúlt egy évben kellett végső búcsút vennünk.
Legyen az Ön háttérképe is a 2016-17-os őszi csapatfotó!
2016. November 01.
Különböző méretekben tölthetik le a képet!
Négyen is a forduló legjobbjai között a Vidiből az InStat szerint
RÓLUNK ÍRTÁK @ 2016. Október 31.
Scsepovics, Lazovics, Szolnoki és Vinícius is bekerültek a 14. forduló álomcsapatába.
Hetet lőtt a Fradinak U14-es csapatunk – utánpótlás eredmények
UTÁNPÓTLÁS @ 2016. Október 31.
Minden együttesünk ponttal zárta a múlt heti bajnoki fordulót.
Szombaton a Gyirmótot fogadjuk Felcsúton
HETI MENÜ @ 2016. Október 31.
A 15. forduló mérkőzése 15.30-kor kezdődik. Második csapatunk vasárnap délután Tatabányára látogat.
Vidi II - magabiztos győzelem emberhátrányban is
VIDEOTON FC II - TARR ANDRÁSHIDA 4-0 (1-0) @ 2016. Október 30.
Második csapatunk több mint 80 percen keresztül játszott 10 emberrel a vasárnap délutáni NB III-as bajnokin, azonban így is meggyőző fölénnyel sikerült nyerni az Andráshida ellen.



















