fehervarfc.hu mobile Switch to desktop
News / Archive
2015. October 31. Saturday, 20:30 - fehervarfc.hu / Acsai N. Ferenc
Horváth Ferenc: "Úgy érzem, pozitív irányba alakul a csapat"

A két vezetőedző a mérkőzés után értékelte a látottakat.

Horváth Ferenc: Nem volt egyszerű találkozó, kollégám egy igazi catenaccióval készült, amit nehéz volt feltörni. Az első félidőben nem voltunk elég frissek, erre számítottunk is, hiszen az elmúlt héten két komoly mérkőzést is játszottunk Szombathelyen. Az első játékrészben is jól játszottunk, csak lassabban, mint kellett volna, a másodikban már megfelelő volt a sebesség, sok lehetőséget alakítottunk ki. Nagy öröm, hogy a 19 éves, saját nevelésű Sejben Viktor első labdaérintéséből betalált, ez mindenképp büszkeség a klubnak. Sejben a Haladás ellen úgy játszott, hogy megérdemelte, hogy ma is beálljon, és úgy látom, lassan elkezdhet több szerepet kapni az első csapatban. Oliveira egyébként kisebb betegséggel küzd, ezért cseréltem le szünetben. Sokat tettünk a győzelemért és sikerült is begyűjteni a három pontot. Egyre több fantázia van a támadójátékunkban, úgy érzem, pozitív irányba alakul a csapat. 

Bekő Balázs: Jó meccset játszottunk, jól is játszottunk, a vereség ellenére gratulálok a csapatomnak. Sikerült megszerezni a vezetést, a félidőben azt mondtam, minden perc közelebb visz minket ahhoz, hogy a Vidi kinyíljon, ehhez képest a második félidő második percében gólt kaptunk. Ettől feszültek lettünk és rövidesen kaptunk még egyet. Szerencsétlenek voltunk, de nem érdemeltünk vereséget. Mindent megtettek a játékosok, hogy ponttal távozzunk Sóstóról, sajnos nem sikerült, emiatt van bennem keserűség.

Photo: vidi.hu
Related news
Ferenc Horvath: I am looking for a more creative performance than Wednesday
2015. October 31.
DVTK have won just one of their six away league games
2015. October 30.
Istvan Vad will take charge of Saturday's league match against DVTK
2015. October 30.
Back Up
A fehervarfc.hu sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárul a sütik használatához. További részletek