Ajánld ismerősödnek!
Az ajánlást sikeresen elküldtük!
A két vezetőedző értékelte a pénteki edzőmérkőzést.

Horváth Ferenc: „Első meccsemen szerettem volna viszontlátni valamit abból, amit az általam vezetett három edzésen csináltunk, sok mindent sikerült megvalósítani, néhány dolog pedig még egyelőre nem működött. A csapat hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok, az első félidőben volt négy-öt komoly helyzetünk is, ezeket nem sikerült kihasználnunk, de ebben az is szerepet játszik, hogy tegnap kettőt edzettünk ezért nem voltak annyira frissek a játékosok – ezek a helyzetek később majd bemennek. Örömteli, hogy két fiatal játékos is pályára léphetett nemzetközi meccsen, egyáltalán nem lógtak ki a mezőnyből.“

Tomislav Maric: „Hasznos edzőmérkőzésen vagyunk túl, ellenfelünk tabellán elfoglalt helyezése nem fedi a valóságot, hiszen egy erős csapatról beszélhetünk. Fontos volt, hogy a válogatott szünetben minél több játékosom meccsterhelést kapjon egy jó együttes ellen, ez megvalósult, szóval elérte a célját a mérkőzés. Az is fontos volt, hogy nem sérült meg senki, így teljes kerettel készülhetünk a következő tétmérkőzésünkre.“
Henning Berg: "Csalódottak vagyunk a vereség miatt“
2016. Július 17.
A két vezetőedző értékelte a vasárnap esti bajnoki mérkőzést.
Horváth Ferenc: „Ismerem a Vidit, de ez nem jelent előnyt"
2016. Július 17.
A korábbi Vidi-edző éppen csapatunk ellen debütál a DVTK kispadján.
Horváth Ferenc: „Köszönöm mindenkinek az év végi hozzáállást“
EDZŐI ÉRTÉKELÉS @ 2016. Április 30.
Az ezüstérmek átadása után vezetőedzőnk és Nebojsa Vignjevics értékelte az újpesti bajnokit.
Horváth Ferenc: „Nyerni kell, és miénk az ezüst!“
2016. Április 30.
Vezetőedzőnk szerint az elmúlt hetekben bizonyították a játékosok, hogy a Vidi most is az ország egyik legjobb csapata.
Döntetlen az FC DAC 1904 elleni felkészülési meccsen
TUDÓSÍTÁS @ 2015. Október 09.
Kétszer is vezetett a dunaszerdahelyi együttes, de mindkétszer egyenlítettünk.
A szlovák bajnokság ötödik helyén álló FC DAC 1904 látogat Sóstóra
ELLENFÉL-LES @ 2015. Október 09.
A dunaszerdahelyi együttessel februárban is játszottunk felkészülési meccset, akkor 1-0-ra győztünk.



















