Fejes Gábor szinte minden szempontból a Vidi „elsői" közé tartozik: szerepelt a klub első NB-I-es meccsén, a Sóstói Stadionban játszott első villanyfényes összecsapáson, a klub első UEFA összecsapásán, ő volt az első, aki elérte a 300-as mérkőzés számot piros-kék színekben, és ő lett a Videoton első válogatott játékosa is.  

"Siófokon, a középiskola első éveiben tornatanárom egy alkalommal közölte, nem focizhatok, mert az iskola kosárcsapatában a helyem. Én ezt kategorikusan elutasítottam, aminek az lett a következménye, hogy soha többé semmilyen sporteseményre nem vitt magával. Így kedvemre rúghattam a labdát. Tizenöt éves koromban már NB-III-ban játszottam a felnőttek között, miközben hatszor is pályára léptem az ifjúsági válogatottban. Rendkívül nagy élmény volt ez, hiszen - mivel akkoriban csak ez az egy korosztályos válogatott létezett - a nagyválogatott mérkőzései előtt játszottunk a Népstadionban" - emlékezett vissza Fejes Gábor.

Az Újpesti Dózsa hívására került a fővárosba. A tartalék csapatban futballozott, amellyel meg is nyerték a bajnokságot. Első NB-I-es mérkőzésén 18 éves volt, a Népstadionban játszottak a Honvéd ellen. A Göröcs, Bene, Dunai, Zámbó nevei által fémjelzett első keretben azonban csak hatszor kapott lehetőséget. Fehérvárra nagy huza-vonát követően hozták 1968-ban egy többszereplős alku eredményeként. Azóta is itt él.

"Vannak, akik több élvonalbeli mérkőzést játszottak, mint én, de csak kevesen olyanok, akik mindezt ugyanabban a klubban érték el. Nagyjából háromszáz meccset vívtam piros-kék mezben. Aztán 33 évesen azt mondták nekem a vezetők, hogy kiöregedtem. Megvolt a lehetőségem, hogy még játsszak néhány évet máshol, de minden Fehérvárhoz kötött. Így lettem technikai vezető, majd létesítményvezető, később pedig az utánpótlásnál vállaltam feladatokat szakág vezetőként, majd edzőként. 1988-ban születtek meg a gyerekek, Andris és Nina, és a gyerekkoruk igen jelentős részét itt töltötték velem, a Sóstói Stadionban. Andris például 5-6 éves kora óta kijárt ide edzésekre. Egy-egy hétvégi meccs, vagy hétközi délutáni edzés igazi családi esemény volt, hiszen a feleségem hozta ki a fiamat, és a lányom is gyakran elkísérte Andrist és végignézte az edzését, vagy a mérkőzését."

"Ez az évek múlásával sem változott, akkor is, amikor már igazolt játékosa lett a Vidinek Andris, mindenhova utazott az egész család, ahol pályára lépett. Én egyébként nagyon szerettem volna, hogy a fiam is labdarúgó legyen, és szerencsére Andris is az akart lenni. Nagyon kicsi kora óta alázatos volt a labdarúgással szemben, és mindez a mai napig jellemzi őt. A lányom nagyon sokáig kosárlabdázott, de végül nem nőtt meg olyan magasra. De amíg játszott, addig az ő mérkőzéseire is ment az egész család. A sport határozta meg az egész család életét. Én ugye labdarúgó voltam, a feleségem édesapja a Videotonnak az elnökségi tagja volt, a sógorom az ifiben játszott, vagyis valóban egy igazi sportcsaládba születtek bele a gyerekek, és nagyon örülök, hogy az ő életük meghatározó része is a sport lett. A feleségem, aki pedagógusként dolgozik, szintén nagyon megszerette a focit, ma pedig már jobban ért hozzá, mint én (nevet)."

"Büszke vagyok arra, hogy édesapám nyomdokaiba léphettem, és én is a Vidi labdarúgója lehetek" - vette át a szót Fejes András, aki ikertestvérével, Ninával a múlt héten ünnepelte 27. születésnapját. "Remélem apu is büszke rám. Mindig is édesapám volt a példaképem."

"Futballozni ugyan élőben sosem láthattam őt, csak hallottam róla, hogy kiváló labdarúgó volt, de az emberi tulajdonságai miatt is ő az én igazi példaképem. Gyerekkoromban sokáig apu volt az edzőm, de ötévesen, amikor elkezdtem focizni, az első edzőm még Németh Jani bácsi volt. Tíz éves koromtól egészen tizennégy éves koromig volt apu az edzőm. Sosem kivételezett velem, sőt inkább mindig szigorúbb volt. Emlékszem, nyaranta nagyon sokat edzettünk külön is, ilyenkor mindig a jobb lábas lövések gyakorlását erőltette, ennek is köszönhető, hogy mind a két lábammal viszonylag jól rúgok. Azt hiszem azzal, hogy magyar bajnok lettem a Vidivel, igazán nagy örömet tudtam okozni apunak, hiszen rengeteg dologban ő volt az első a Vidinél, a bajnoki cím azonban neki sosem jött össze. Így valamivel én is tovább tudtam öregbíteni a Fejes család hírnevét itt Székesfehérváron."

Talán kevesen tudják, de nem csak András áll a Vidi alkalmazásában, hanem ikertestvére, Nina is, aki nyár óta sportmasszőrként dolgozik a Vidi utánpótlásában, valamint a Videoton FC második csapatánál.

"Gyerekként még nem igazán éreztük annak a jelentőségét, hogy édesapánk a Vidi egyik legendás labdarúgója volt. Ezt inkább ma, felnőtt fejjel tudjuk igazán értékelni. Gyerekként ebből akkor annyit érzékeltünk, hogy a szabadidőnk nagy részét Sóstón töltöttük, ismertünk itt mindenkit. Nyolc évig kosárlabdáztam, de a Sóstói Stadion volt a második otthonunk a tesómmal."

"Mivel apu technikai vezető később pedig létesítmény vezető volt, így minden mérkőzésen itt voltunk. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a fél életemet a Sóstói Stadionban töltöttem. Nagyon büszke vagyok a tesómra, hogy apuhoz hasonlóan ő is a Vidi játékosa lett. Manapság nem jellemző, hogy egy-egy csapat tele lenne saját nevelésű, a városhoz ezer szállal kötődő játékossal, ezért szerintem az Andrishoz hasonló labdarúgókat a szurkolók mindenhol nagyon megbecsülik. A Vidi számunkra a második családunk, és nagyon boldog vagyok, hogy most már én is itt dolgozhatok a klubnál sportmasszőrként. Ezzel a gyerekkori álmom vált valóra."